A törökbecsei FOP Kft. kiemelt jelentőségű közepes gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadására, egy csőlézervágó gép elindítására került sor csütörtökön este Törökbecsén a Prosperitati Alapítvány szervezésében. Ezt a gépet több másik mellett a Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően vásárolhatta meg a cég.

A korábban VOGEL & NOOT néven ismert gépgyár immár hatvan éve áll a gazdák szolgálatában. A magyarkanizsai Bata család a tönk széléről hozta vissza a céget, amikor 2017-ben megvásárolta. A projekt értéke 250 millió dinár volt, amit a Prosperitati Alapítvány 100 millió dinárral támogatott.

Az eseményen jelen volt többek között Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke is.

A gyárlátogatás után a Vajdasági Magyar Szövetség törökbecsei községi szervezetének a szervezésében lakossági fórumot is tartottak Törökbecsén, amelyen Magyar Levente, dr. Pásztor Bálint, Kovács Elvira, a VMSZ parlamenti képviselője és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője vett részt.