Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke kijelentette, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) telefonközpontja, ahonnan a december 17-i választásokkal kapcsolatban hívják a polgárokat, „nem büntethető”, hiszen ez a gyakorlat más országokban is komoly része a kampányoknak, így Szerbiában is. A Pink televíziónak hozzátette, hogy van, ahol önkéntesek dolgoznak a Szerb Haladó Párt telefonközpontjában, mivel ők párttagok, és van, ahol szakemberként fizetik az embereket.

Így lehet meghallgatni a polgárokat

-tette hozzá. Korábban a közérdekű adatok biztosának, illetve az adatvédelmi biztosnak az irodája közölte, nincs jogalapja, hogy reagáljon a Szerb Haladó Párt (SNS) telefonközpontjával kapcsolatos ügyre. Hozzátette, nincs alapja, hogy a személyes adatokkal történő lehetséges visszaélés miatt – emiről korábban a Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ (CINS) számolt be – eljárást indítson.

A CINS újságírója korábban beépült a Szerb Haladó Párt telefonközpontjába, ahol számos szabálytalansággal szembesült. Egyebek közt arra is fény derült, hogy a központban olyan polgárok adataival is rendelkeznek, akik nem az uralkodó párt tagjai és nem is szimpatizánsai. Ráadásul olyan érzékeny adatok is a birtokukban vannak, mint a személyi szám (JMBG), lakcím és savazóhely, amiről a portál fotókat is közzétett.