A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) leporolt egy közel másfél évtizedes tervet, amely alapján az Ibar folyón tíz vízerőművet építenek Kraljevo és Raška között, egy mindössze 55 kilométeres folyószakaszon. Ezzel kapcsolatban márciusban írták ki a tendert, az Építési Minisztérium pedig a napokban nyilvános betekintésre bocsátotta a műszaki dokumentációt. A Nem adjuk az Ibart elnevezésű polgári kezdeményezés máris tiltakozik a tervezett “villanyosítás” ellen – írja a balk.hu.

A BalkanGreenEnergy portál márciusban azt írta, hogy az Ibar parti vízerőműrendszer terve nem új keletű, az EPS több mint 13 évvel ezelőtt az olasz Seci Energia céggel együttműködve szerette volna megépíteni. A két cég 2010 decemberében közös vállalatot alapított Ibari Vízierőművek (Ibarske hidroelektrane) néven. Akkor azt tervezték, hogy az erőművek teljes kapacitása 103 MW lesz, a beruházást pedig csaknem 300 millió euróra becsülték. A tervekből nem lett semmi, a vegyesvállalat tavaly áprilisban megszűnt.

A pályázati dokumentáció szerint az EPS most leszögezi, hogy az Ibar vízenergia kapacitása Szerbia egyik legjelentősebb kihasználatlan hidropotenciálja. Az EPS megfogalmazása szerint a most közzétett műszaki, tervezési és tanulmányi dokumentáció elkészítésének célja az Ibar erejének hasznosítása, és az ennek mérlegeléséhez szükséges alapok megteremtése a folyó megfelelő rendezésével, fejlesztésével és védelmével. A tervek szerint az építkezést a nemzetközi pénzintézetek által nyújtott hitelekből finanszíroznák, amivel tovább növekedne az ország eladósodottsága.

Kraljevóban most létrejött a Nem adjuk az Ibart (Ne Damo Ibar) nevet viselő kezdeményezés, amely szeretné meghiúsítani a tíz erőmű megépítését. Nebojša Kovandžić zöld aktivista a szervezet nevében az N1 ellenzéki televíziónak nyilatkozva először is azt kifogásolta, hogy a dokumentációba Belgrádban és nem a közvetlenül érintett Kraljevóban lehet betekinteni, és december 22-én nem ebben a közép-szerbiai városban tartják meg a nyilvános vitát. A másik kifogás az, hogy a módosított terv szerint az egész projektet a privatizált Jaroslav Černi vízgazdálkodási intézmény felügyeli, amely befektetői érdekeket képvise.

Kovandžić szerint a gátak a folyót tíz ponton állítják le, aminek kumulatív hatása lesz az élő környezetre. Az aktivista arra is figyelmeztetett, hogy a környék lakossága az Ibar melletti kutakból nyeri az ivóvizet, de az erőművek megépítése során felhasznált rengeteg beton miatt biztosan romlik az ivóvíz minősége a térségben.

Kovandžić lesújtónak nevezte, hogy az itt élő embereket senki sem kérdezte meg, hogy mi a véleményük a tervről, szerinte ugyanis a vízerőművek megépítése után megszűnik a létfenntartás lehetősége az Ibar folyó mentén.

Mini vízerőmű az Ibar folyón Szerbiában, ilyenből lehet még tíz (Forrás: Krug)