A Vajdasági Magyar Szövetség kampányzáró sajtótájékoztatóján a Szabad Magyar Szó kérdésére dr. Pásztor Bálint elmondta véleményét arról, hogy szerinte kifogásolható-e, aggályos-e, hogy a VMSZ jelöltje egy listán szerepel a Szerb Haladó Párt listáján a Szerb Radikális Párt jelöltjeivel a belgrádi önkormányzati választásokon. Pásztor szerint lettek volna fontosabb kérdések is, legalábbis válaszából ez derül ki.

„Amennyiben ez a legfontosabb kérdés…”

„Igen ez.”

„Köszönöm, hogy megerősítette, hogy ez a legfontosabb kérdés, tehát, azt szeretném elmondani amit a belgrádi és az újvidéki tv-szereplések alkalmával is el szoktam mondani: mi fontosnak tartjuk azt, hogy annak az ötezer magyarnak, akik Belgrában élnek, legyen önkormányzati képviselete. Ez így volt a korábbi mandátumok idején és hozott konkrét eredményt is: például megváltoztak utcanevek Belgrádban és magyar történelmi személyiségről neveztek el utcákat, vagy a Hunyadi-toronynak a felújítása egy fontos prioritás. Ezért és ilyen hasonló célkitűzések miatt fontos, hogy a VMSZ a belgrádi városházán is jelen legyen. Az hogy a Szerb Haladó Párt listáján indulunk Belgrádban ez teljes mértékben természetes, hiszen ötezer magyarból nem lehet parlamenti bejutást eredményezni.

Azt, hogy a Szerb Haladó Párt kiket rakott még rá a listájára teljes mértékben mellékesnek tartjuk. Nem tudom Ön meg tudná-e mondani, hogy ki az a Szerb Radikális Pártból, aki szerepel ezen a listán? Ugye, hogy nem tudja. Ez a fontos. Nem olyan személy szerepel azon a listán, aki a magyarság ellen a kilencvenes években, vagy azóta bármilyen verbális vagy tényleges atrocitást elkövetett volna.

Nagyon fontosnak tartom azt a munkát, vagy ahogyan az azóta eltűnt politikai ellenfeleink fogalmaztak, építkezést folytassuk”, válaszolt kérdésünkre Pásztor.

Egy listán a VMSZ-es, a radikális és a haladó párti jelöltek