– Teljesen világos, hogy azok a személyeknek a személyeknek semmilyen joguk nem volt belgrádi lakcímet kapni – magyarázta Miodrag Jovanović jogászprofesszor a Boszniából a belgrádi Arénába buszoztatott választópolgárokkal kapcsolatosan.

A belgrádi jogi kar tanára azt mondja, az illetékes hatóságnak el kell utasítania a lakcímbejelentési kérelmet, amennyiben nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az illető életvitelszerűen ténylegesen ott lakik-e.

– Figyelembe véve, hogy mindezeket a személyeket buszokkal hozták valahonnan és gond nélkül elmondták a kamerába, hogy honnan érkeztek, egyértelmű, hogy nem volt semmilyen jogalapja annak, hogy ők felkerüljenek az itteni névjegyzékre, illetve, hogy lakcímet kapjanak Belgrádban. Tehát ez azt jelenti, hogy valaki törvényt sértett, amikor ide beírta őket. Valószínűleg más törvénysértések, illetve bűncselekmények is történhettek – magyarázta a jogászprofesszor, majd hozzátette, amikor a Köztársasági Választási Bizottsághoz fordulunk, akkor azt a választ kapjuk, hogy ott nincs szavazóhely.

– Hogy nem történt választással kapcsolatos cselekmény, és hogy nem tilos az embereket hozni, vinni – természetesen, hogy ez nem tilos. Az viszont tilos, ismétlem tilos, hogy valakinek ott legyen lakcíme, ahol nem lakik életvitelszerűen, olyan helyen, amelynek semmi köze az életéhez. Pedig nyilvánvalóan, hogy azok legtöbbje, akiket ide szállítottak, éppen ilyenek – állítja Jovanović.