Aleksandar Vučić szerb elnök meglátogatta az Ürögi-hágó (Iriški venac) munkálatait, amely a Tarcal-folyosó (Fruškogorski koridor) Újvidékről Rumába vezető részeként épül. Vučić elmondta, hogy két és fél éven belül elkészül a teljes, 47,7 kilométeres projekt. Vajdaságban nagy beruházások zajlanak, a Tarcal-folyosó projekt jól halad, két és fél év múlva fejeződik be – mondta Szerbia elnöke és felhívta a figyelmet az újvidéki hídépítésekre is. Hozzátette, jövőre el kell kezdeni a Belgrád – Újvidék autópálya meghosszabbításának tervezését annak ellenére is, hogy egyre többen utaznak vonattal.

Egyre több járművünk van, az emberek vonakodva vallják be, de egyre magasabb a színvonal,így több az autó. De a nemzetközi forgalom is növekszik

– mondta Vučić. Mint részletezte, idén 167 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út lesz átadva, és további 642 kilométernyi út építése van tervben. A Tarcal-folyosó munkálatait Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, Goran Vesić építésügyi miniszter, Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai Közvállalat igazgatója, Aleksandar Antić, a Szerbia Folyosói Közvállalat igazgatója, valamint a kínai CRBC cég képviselői látogatták meg. Az Ürögi-hágó alatti 3,5 kilométeres alagút lesz Szerbia leghosszabb alagútja A kínai CRBC cég összesen hét kilométernyi alagutat fog fúrni a Tarcal-hegyen keresztül, ami igen időigényes, tekintve, hogy tilos dinamittal robbantani a nemzeti park területén, emiatt hidraulikus fúrókat alkalmaznak. Az alagutakban futó utak szélessége nyolc méter lesz, menetirányonként két- két sávval. Továbbá, 150 méterenként biztonsági fülkék és 290 méterenként gyalogátkelőhelyek lesznek elhelyezve, amelyeken tűz, közlekedési baleset és egyéb előre nem látható helyzetek esetén lehet majd áthaladni.

A tervek között szerepel egy irányítóközpont megépítése is, amely a forgalom mellett a légszennyezés mértékét is figyeli majd. A 47,7 kilométer hosszú folyosó építése 606 millió euróba kerül, a tervezett munkálatoknak eddig a 30 százalékát fejezték be. Goran Vesić építésügyi miniszter kiemelte, hogy a munkálatok jó tempóban haladnak, így várhatóan az ígért határidőre megépül a Tarcal-folyosó, illetve az új, péterváradi híd is.