Májusban sor kerül a Szerb Radikális Párt kongresszusára, ahol új pártvezetőt választanak majd – közölte pénteken Vojislav Šešelj pártelnök a Happy tévé műsorában. Šešelj szerint a pártja a jövőben ismét erős lesz a köztársasági képviselőházban, de már az ő vezetése nélkül.

„Amit tehettem, megtettem. A nép rámunt, és már nem akarok tovább zavarni a párt élén. Új elnök lesz, és akkor a párt megújítja majd a sorait” – mondta. Arra is emlékeztetett, hogy az utóbbi években már többször vissza akart vonulni, de a párt igazgatósága ezt visszautasította.

Fotó: N1