Nyolcvanegy éves korában Nagybecskereken elhunyt Milan Nenadić olimpiai érmes birkózó, aki versenyzői pályafutása után szövetségi kapitányként is tevékenykedett a sportágban – közölte a szomorú hírt a Szerb Birkózó-szövetség.

Nenadić a horvátországi Drenovac faluban született, s kötöttfogású birkózóként többszörös jugoszláv bajnoki címet szerzett a 82 kilogrammosok között, az első nemzetközi sikerét pedig 1967-ben a Mediterrán Játékokon jegyezte, amikor a Tunéziában megrendezett tornán a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az 1972-es müncheni olimpián bronzérmes lett, az 1969-es és az 1970-es Európa-bajnokságon is aranyéremig jutott, míg 1968-ban ezüstérmes lett a kontinensbajnokságon. 1972-ben a teheráni világbajnokságon szintén második lett, míg az 1969-es és az 1970-es vb-n is bronzérmet szerzett.

A versenyzői pályafutása után se fordított hátat a sportágnak, hanem edzőként tevékenykedett, s tagja volt az 1984-es Los Angeles-i olimpián részt vevő szakmai csapatnak, amely remek eredményt ért el, ugyanis Vlado Lisjak és Saban Trsztena arany-, Refik Memišević ezüst-, Törtei József pedig bronzérmet szerzett.