A Női Szolidaritás (Ženska solidarnost) nevű nem formális feminista szervezet felhívására kezdődött tüntetés Szerbia egészségügyi minisztériumának épülete előtt Belgrádban, a Nemanja utcában, számol be az eseményről az N1.

Több tucat polgár gyűlt össze és egyre többen érkeznek, miközben a fővárosban is hullik a hó és forgalmi dugók vannak.

A Szülészet nem mészárszék! Elnevezésű tiltakozást azt követően szervezték meg, hogy a közösségi oldalakon számos kismama osztotta meg a szülőszobában átélt erőszakkal kapcsolatos tapasztalatait.

A kérdést azért kapta fel a közvélemény, mert a közelmúltban a šidi Marica Mihajlović, állítása szerint szülőszobai erőszak áldozatává vált, ami miatt kisbabája végül elhunyt.

Gyermeke haláláért a nő M. M. szülész-nőgyógyász szakorvost tette felelőssé, aki a szávaszentdemeteri kórházban dolgozik, és aki állítólag sértegette, az állkapcsát szorongatta, és azt mondta, hogy összezúzza a fejét.

A gyermekét elvesztő nő az éjszaka feljelentést tett a rendőrségen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ženska solidarnost (@zenska.solidarnost) által megosztott bejegyzés

Jelena Ristić, a Női Szolidaritás aktivistája az N1-nek nyilatkozva azt mondta, a tiltakozás kiváltó oka Marica Mihajlović esete volt, de hozzátette, tény, hogy az elmúlt években számos alkalommal hallhattunk történeteket a szülőszobai erőszakról.

– Követeléseink túlmutatnak ezen az egy eseten. Az követeljük a minisztériumtól és az orvosi kamarától, hogy vegyék ellenőrzés alá a szülészetek munkáját, mert ez nem csak egy anomália és nemcsak Szávaszentdemetert érinti. Azt is követeljük továbbá, hogy vizsgálják ki, mi történt ebben a konkrét esetben, hogy történhetett ekkora mértékű mulasztás. Követeljük, hogy a polgári jogvédő is nyilatkozzon, mivel nemcsak orvosi gondatlanságról és szakmaiságról beszélünk, hanem az emberi jogok megsértéséről is, ezért az ombudsmannak nyilatkoznia kell – üzente Ristić.

Hozzátette, a minisztériumtól követelik egy szülészeti protokoll kidolgozását is.

Nemcsak Belgrádban a minisztériumnál volt tüntetés a történtek miatt, hanem Szávaszentdemeteren is, ahol a tragikus eset megtörtént.