A napelemeket is olykor tisztítani kell, de fontos megjegyezni, hogy ez nem egy olyan művelet, amit napi vagy heti rendszerességgel el kell végezni. Magyarországon nagyon kevés az esőszegény időszak, így a csapadék általában lemossa a felületekről a port és szennyeződéseket.

Ha tisztítás, akkor fontos pár előírást betartani

Függetlenül attól, hogy egy  földre telepíthető napelem tartószerkezet elemein helyezkednek el a panelek vagy máshol, érdemes az olyan szakértők ajánlásait betartani, mint amilyen a Modulfix is. Nagyobb ipari rendszerek esetében már érdemes elgondolkodni a rendszeres tisztításon, pláne, ha hosszabb ideje nem esett az eső sem. Itt a hatékonyságvesztés nagyobb mértékben jelentkezhet, mint egy kisebb családi házon lévő napelemeknél. A kiesés pedig jelentős költségeket is képes okozni.

Fontos azonban, hogy vannak bizonyos módszerek, amelyeket jobb, ha elfelejtünk a napelemek tisztításánál is. Ilyen például az, hogy nappal, melegben szigorúan tilos elvégezni a műveletet, mivel a panelek felforrósodnak a napfény hatására, hideg vagy “csak” szobahőmérsékletű vízzel történő lelocsoláskor pedig károsodhatnak, meg is repedhetnek. Magas nyomású vízsugárral vagy forró gőzzel sem szabad tisztítani, mivel megsérülhet a napelem felülete.

Továbbá szigorúan tilos maró hatású tisztítószereket használni, mivel a panelek nemcsak meghibásodhatnak, de akár áramütést is okozhatnak! A száraz tisztítást is jobb elkerülni, mivel könnyedén megkarcolódhat a napelem felülete, amivel a hatékonyságuk is csökkenni fog. Kemény vizet se alkalmazzunk, mivel ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek lerakódhatnak a panelek felületén és inkább csak ártanak, mint használnak. A tisztítás során soha se lépjünk a napelemekre, mivel kárt tehetünk bennük (repedés, karcolás), és még balesetveszélyes is a művelet.

A napelemek helyes tisztítása

Ha biztosra akarunk menni, akkor mindenképpen szakemberre bízzuk a feladatot, mivel ő rendelkezik a megfelelő eszközökkel és módszerrel, ami a hatékony tisztításhoz szükséges. Ha saját magunk akarjuk elvégezni, akkor mindenképpen tájékozódjunk a művelet előtt. A tisztításhoz használt eszközök ne tegyenek kárt a panelekben, válasszunk speciális szerszámokat. Használjunk desztillált vizet és puha szivaccsal töröljük át a felületet. A makacs szennyeződésekkel is bánjunk óvatosan, hisz az elsődleges az, hogy a napelemekben ne tegyünk kárt.

Győződjünk meg arról, hogy valóban szükséges-e a tisztítás

Ha a napelemek teljesítményében csökkenést tapasztalunk, vagy már “szemtesztre” is rossz állapotban vannak a panelek, akkor mindenképpen tisztítsuk meg őket. Viszont nem szabad túlzásba vinni, mivel a tisztítás folyamata gyakran felesleges kockázatot jelent az egész rendszer számára. Amikor csak tehetjük, bízzuk szakemberre a feladatot.