Az orosz hatóságok pénteken közölték a börtönben meghalt Alekszej Navalnij anyjával, hogy ha nem egyezik bele 3 órán belül, hogy a fiát titokban temessék el, akkor a börtöntelepen fogják elhantolni, írja hírügynökségi források alapján a 444.hu.

Alekszej Navalnij múlt hét pénteken, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Az anyja, Ljudmila Navalnaja csak hat nappal később nézhette meg a fia holttestét.

Kira Jarmis, Navalnij szóvivője arról számolt be, hogy Ljudmila Navalnaját egy nyomozó felhívta, és ultimátumot adott neki: vagy belegyezik három órán belül a nyilvánosság kizárásával, titokban végzendő temetéshez, vagy a fegyintézet területén temetik el a fiát.

Jarmis szerint Ljudmila Navalnaja visszautasította az ultimátumot, és továbbra is követeli fia holttestének kiadását. Követeli, hogy tartsák be a törvényeket, miszerint a nyomozók a halál okának megállapításától számított két napon belül kötelesek átadni a holttestet. Az általa aláírt orvosi dokumentumok szerint ez a két nap szombaton jár le. Ragaszkodik ahhoz, hogy a hatóságok engedélyezzék a temetést és a gyászszertartást a szokásos gyakorlatnak megfelelően.