Az Európai Parlament képviselői elfogadták az EU közös kül- és biztonságpolitikájának végrehajtásáról szóló állásfoglalást, egyúttal felszólították Szerbiát, hogy sürgősen igazodjon ehhez az uniós politikához – írja a Tanjug. A lap megjegyzi, hogy a Szerbiát érintő rész jogilag nem kötelező érvényű, inkább az európai intézmények számára szolgál iránymutatásul.
David McAllister, az EU külügyi tanácsának elnöke támogatását fejezte ki a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatok normalizálása mellett, és felszólította mindkét felet a további párbeszédre, ugyanakkor felszólította az EU Tanácsát, hogy mutasson „valódi politikai elkötelezettséget a nyugat-balkáni országok tagsági kilátásai iránt”. Ugyanakkor leszögezi, hogy a tagjelölt országokat „a csatlakozás objektív kritériumainak teljesítésében” elért érdemeik alapján kell értékelni.
McAllister üdvözli azt a tényt, hogy a legtöbb nyugat-balkáni ország igazodik az EU közös kül- és biztonságpolitikájához, de Belgrádot sürgeti, hogy sürgősen igazodjon ehhez, különösen, hogy Szerbia továbbra sem vezette be az Oroszország elleni EU szankciókat.
Összegzésül kijelentette, hogy Szerbia EU-csatlakozási folyamatának folytatása az imént felsoroltak, azaz a reformok végrehajtása és az Oroszország elleni szankciók bevezetésétől nagymértékben függ.
Az EU Belgrádot és Pristinát is figyelmeztette, hogy a kapcsolatok normalizálásának elmulasztása negatívan érintené mindkét fél uniós integrációját.
McAllister sajnálatát fejezi ki az EU Tanácsa által Pristinával szemben bevezetett korlátozó intézkedések miatt, és ezek azonnali eltörlésére szólította fel az illetékeseket.