Pénteken szabadlábra helyezték Srđan Egić egykori újvidéki politikust, akit egy fiatal lány megerőszakolásával vádolnak. Az eset pontosan egy évvel ezelőtt, március 8-án történt a vád szerint.

A lányt különösen érzékeny tanúként tartják számon, a nyomozás során külön szobában hallgatták ki.

Emlékeztetőül, 2023. március 9-én a 21 éves áldozat bement a rendőrségre és feljelentette Srđan Egićet. Bevallása szerint a lányt a lakására hívta, azzal a magyarázattal, hogy március 8. okán minden kávézó és étterem tele van. Mindössze néhány perccel később rátámadt, s mondta, hogy szexuális kapcsolatot akar létesíteni vele, de a lány visszautasította. Egić ennek ellenére megerőszakolta őt. A lánynak végül sikerült megszöknie a lakásból és a járókelőktől kért segítséget.

Goran Karadarević, a vádlott ügyvédje akkor azt mondta, hogy védence hajlandó bebizonyítani ártatlanságát, s akkor azt mondta, hogy hajtóvadászat zajlik ellene, hogy mindenáron előzetes letartóztatásba kerüljön.

Egić egyébként politológus végzettségű, a gazdaságtudományok doktora, két gyermek édesapja.