Goran Vesić építésügyi, hírközlési és infrastrukturális miniszter elmondta, hogy Vajdaságban az összes vasutat teljesen felújítják, néhány éven belül a vasúti forgalom válik meghatározóvá. A Szerbiai Rádió és Televíziónak elmondta, hogy a gyorsvasút Újvidéktől Szabadkáig tartó szakasza, -amely 108 kilométer hosszú- hat hónappal az új határidő előtt készül majd el.

Egy óra 10 percet vesz majd igénybe az út Belgrádtól Szabadkáig, és ez teljesen megváltoztatja a gyorsvasút útvonalán élők életmódját – tette hozzá a miniszter.

A magyar fél biztosít minket arról, hogy 2026-ban befejezi a szerb határig tartó vonat szakaszát, így 2027-ben két óra 45 perc alatt tudunk majd gyorsvasúttal eljutni Budapestre Belgrádból – mondta Vesić.
Hozzátette: az utasok áramlásának felgyorsítása érdekében Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán és Budapesten lesz útlevélellenőrzés, így a vonat nem fog a határon megállni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vajdasági regionális vasút 250 kilométernyi újjáépítését célzó projektek is a végéhez közelednek, ahol szintén több szakaszt átalakítanak, villamosítanak, új jelzőrendszerekkel látnak majd el.

Kiemelte, hogy tervezés alatt áll a Szabadka – Zombor – Gombos – Sajlovo – Újvidék vasútvonal is.

Az összes munkálatot egybevéve,ez azt jelenti, hogy Vajdaságban az összes vasutat teljesen felújítják, és a vasúti forgalom domináns lesz – mondta Vesić, kiemelve, hogy hidakat is építenek, így Vajdaságot autópályák, gyorsforgalmi utak, hidak és vasútvonalak fogják behálózni. Bejelentette azt is, hogy áprilisban befejeződik az újvidéki pályaudvar teljes rekonstrukciója.