Christopher Hill szerbiai amerikai nagykövet véleménye szerint június 2-ig bőven van idő az ODIHR ajánlásainak végrehajtására, és kiemelte, nagyon fontos, hogy a szerb államvezetés beleegyezzen a szervezettel való együttműködésbe – írja a Nova.

Hill rámutatott, hogy az ODIHR-nek számos ajánlása van, beleértve a választási névjegyzéket és más, a választásokat érintő kérdéseket is.

– Úgy gondolom, hogy Szerbia meg tudja oldani ezeket a kérdéseket – mondta Hill.

A Belgrád és Pristina közötti párbeszédről szólva elmondta, hogy Gabriel Escobar, az USA balkáni ügyekkel megbízott tisztségviselője meglehetősen éles és világos üzeneteket intézett a koszovói vezetéshez.

– Több megoldandó probléma is van, a dinár eltörlésének kérdése a legfrissebb és talán a legnehezebb pont. Az alapvető kérdés azonban, amelyet meg kell oldani, az a Szerb Községek Közössége – hangsúlyozta Hill. Hozzátette, ennek létrejöttét követően minden más problémát meg kell oldani. Hangsúlyozta, a kérdés csak az, hogy mikor, nem az, hogy a felsorolt dolgok megtörténnek-e.

Az amerikai nagykövet nyomatékosította az ohridi megállapodás fontosságát.

– Amikor Miroslav Lajčák azt mondja, hogy az ohridi megállapodás érvényes, az azt jelenti, hogy érvényes. Ez alapján kellene továbblépnünk – zárta Hill.