Az elmúlt 50 év legnagyobb hatással bíró eseménye volt a COVID-járvány, s a szakemberek szerint a koronavírus az emberiség átlagos élettartamát nem kevesebb, mint két évvel megrövidítette.

2020. márciusában jegyezték az első koronavírusos esetet Szerbiában. A halálozási arány a legutóbbi adatok szerint 22 százalékos volt a férfiaknál és 17 százalékos a nők esetében.

Dr. Zoran Radovanović járványügyi szakember az N1-nek azt mondta, csak idő kérdése volt, hogy mikor jelenik meg egy világjárvány, s úgy ítélte meg, hogy Szerbiát súlyosan sújtotta a koronavírus, az pedig, hogy milyen következményei lesznek az egészségünkre nézve, csak a jövőben derül ki.

Szavai szerint most, hogy azt hittük vége a járványnak, megküzdöttünk vele, olyan utóhatásai vannak, amelyek nagyon sok embernek súlyos egészségügyi problémákat okoznak, az életüket is veszélyeztetik.

Az orvos szerint nagyon nehéz beazonosítani, hogy a tünet a COVID utóhatása. Több mint 200 különböző tünettel kell számolni, és kevesen vesznek róla tudomást. A járványügyi szakember szerint minden harmadik embert érinthet valamilyen egészségügyi probléma, de az általános felmérés az, hogy két évvel csökkenthetik a várható élettartamot a COVID utóhatásai.

Dr Nebojša Tasić a Blicnek elmondta, hogy a COVID után számos tünet jelentkezik azoknál, akik átestek rajta:

  • gyors pulzus
  • aritmia
  • légszomj, fulladás
  • fáradtság
  • vérnyomásproblémák
  • hangulatingadozás
  • gyakori fejfájás, szédülés,
  • hallásromlás
  • erőteljes izzadás

Amennyiben ezek a tünetek a betegséget követő két-három hónapot követően jelentkeztek, egy teljeskörű vizsgálatra van szüksége a páciensnek.

Előfordult, hogy egy évvel a koronavírus-fertőzést követően asztmát állapítottak meg felnőtt embereknél. Egyre több fiatal jelentkezik vérnyomásproblémákkal és a szívinfarktus is gyakori a harmincas korosztálynál. Nagyon sokan panaszkodnak arra, hogy nem tudnak koncentrálni, feledékenyek lettek, valamint agyi ködöt tapasztalnak. A szakemberek egyetértenek abban is, hogy a COVID nagyon sok embernél neurológiai és pszichikai gondokat is okoz és nagyon sok esetben hajhullást tapasztalnak a betegek.