Több százezer emberéletet követelő gyógyszerhamisítási járvány uralja a világot, ami csendes és ismeretlen – mondta a Szerbiai Rádió és Televíziónak Pavle Zelić, a Szerbiai Gyógyszer- és Orvostechnikai Eszközök ügynökségétől. Mint emlékeztetett az Egészsésgügyi Világszervezet szerint azok a gyógyszerek, amelyeket az interneten, különböző forrásokból vásárolnak a páciensek, hamisak.
Az illegális gyógyszerpiac tavalyi bevétele az Egészségügyi Világszervezet szerint 431 milliárd eurót tett ki.

Zelić az RTS-nek elmondta, hogy a legutóbbi ülésén, amelyen részt vett, a WHO ismertette azt az információt, miszerint évente 700 ezren halnak meg az illegális piacon beszerzett gyógyszerek hatékonyságának hiánya miatt.

Ma már a legsúlyosabb betegségek ellenszereit is, például a rák elleni gyógyszereket is hamisítják. A globális léptékben működő bűnözők összefogtak, és igyekeznek beszivárogni a gyógyszereket legálisan értékesítő láncokba – hangsúlyozta Zelić. Szerinte Szerbia sikeresen megvédte eddig ellátási láncát.

A becslések szerint az európai piac kevesebb mint egy százaléka szennyezett hamisított gyógyszerekkel. Úgy gondolom, a mi ellátási láncunk védett. Aggodalomra ad okot azonban az, hogy a beteg az illegális gyógyszereket az interneten és a közösségi oldalakon szerzik be, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy mérgező szert kapnak – tette hozzá. Kiemelte,

Szerbiában leggyakrabban a merevedési zavarok elleni készítményeket hamisítják,  amelyeket gyakran illegálisan szereznek be.

A betegek szégyellnek bemenni a gyógyszertárba, és a pultnál kérni ezeket a szereket. Ez azonban nem indok. Gyakoriak a vese- és májkárosodások mellékhatásként. Ha valakinek gyanús gyógyszer kerül a birtokába, azt a gyógyszerhivatalban jelezze – figyelmeztet Zelić.  Szerinte nehéz felismerni, hogy a gyógyszer hamisítvány vagy sem, ugyanis ezt egyedül laboratóriumi elemzéssel lehet megállapítani.

Az interneten található gyógyszerek 50 százaléka hamis, az értékesítési pontok 96 százaléka ilyen gyógyszerek forrása. A gyógyszertárban lévő gyógyszer biztonságos, de ezen kívül van kockázat. A lehetséges veszélyek között szerep az a hatás is, amely valaki halálához vezethet, de mérgező összetevők is lehetnek az illegális gyógyszerekben, mint a patkányméreg, fagyálló vagy éppen téglapor– zárja Zelić.