Jared Kushner, Donald Trump veje 99 évre birtokba kapná azt a területet, amelyen a szerb katonai parancsnokság romjai állnak. Az épületet az USA-vezette NATO-koalíció bombázta le, hogy leállítsa a koszovói vérontást. A terv összeegyeztethetetlen az amerikai külpolitikával – állítják jogászok.

„Meghaltam a röhögéstől” – élcelődött a szerb államfő egy nagygyűlésen. Aleksandar Vučić gunyorosan arra a hírre reagált, miszerint rövidesen tető alá hozzák azt a megállapodást, amelynek alapján Jared Kushner félmilliárd dollárt invesztál egy nagy jelentőségű ingatlan újjáépítésébe Belgrád belvárosában, írja összefoglalójában a Euronews.

Jared Kushner nem csak amerikai befektető és ingatlanmágnás, aki korábban Donald Trump elnöki főtanácsadója volt, hanem mind a mai napig a veje is. A felesége ugyanis Ivanka Trump, a volt elnök lánya. A belgrádi telken pedig a jugoszláv/szerb védelmi minisztérium épülete állt, amely egyben a katonai vezérkar központja volt. A NATO 1999 májusában bombázta le – nem öncélúan.

Sokan csupán a bombázás tényére emlékeznek, az előzményekre már nem. Az észak-atlanti szövetség csak így tudta megakadályozni a vérontás folytatását Koszovóban. Négy évvel korábban, 1995-ben ugyanezzel a módszerrel állította le a háborút Bosznia-Hercegovinában.

A lebombázott belgrádi épület romjai a mai napig mementóként emlékeztetnek a  történtekre.

A Kushnerrel tervezett üzletet „arra használtam, hogy befolyást gyakoroljak Trumpra” – folytatta az idézett történetet ironizálva Vučić. „Hihetetlen, hogy mire vagyok képes.”

Jared Kushner egyébként Trump egy másik tanácsadójával, Richard Grenellel szövetkezett a belgrádi (és albániai) terjeszkedésben – írta a New York Times.

A szerb elnök minden olyan felvetést elutasított, miszerint szándékosan játszaná Kushner kezére az értékes ingatlant azzal a szándékkal, hogy befolyást szerezzen Trump felett, ha netán visszatérne a Fehér Házba.

Németh Árpád teljes elemző cikke ITT olvasható.

A belgrádi látványterv (Jared Kushner, Instagram)