„Ha tovább folytattam volna azt az életmódot, lehet, hogy most nem ülnék itt” A szabadkai László Hajnalka egy év alatt ötven kilótól szabadult meg

Egyre többen küzdenek súlyproblémával. A rohanó mindennapok, a feldolgozott élelmiszerek, a mozgás hiánya mindannyiunk egészségére kihat. A nőket még inkább megszólják azért, ha felszednek pár kilót, s sokan azzal magyarázzák a súlyproblémát, hogy várandósak voltak, szültek egy-két gyermeket, vagy egyszerűen nincs idejük mozogni.

Ezekkel a problémákkal küzd a fiatal, kétgyermekes szabadkai édesanya is, László Hajnalka. Egy évvel ezelőtt nem kevesebb, mint 170 kilogrammot nyomott, jelenleg 120 kiló, vagyis 50 kilótól szabadult meg. Mi okozta az extrém súlytöbbletet, és mikor érezte úgy, hogy ez nem mehet így tovább? Erről beszélgettünk vele. 

Világéletében voltak súlyproblémái?

– Amióta az eszemet tudom, állandóan voltak súlyproblémáim. Elég sokat piszkáltak is emiatt gyerekkoromban. Aztán jött az első, majd a második terhesség, és, hát, fölszaporodtak a kilók. Sajnos 170 kilogrammra híztam. 

Mi volt az átlagos súlya a terhességek előtt?

– Volt egy időszak, amikor elég jól néztem ki, mert akkor tartottam azt a 75–80 kilót. Utána, az első szülés után 100 kiló voltam. A második szülés után depressziós is lettem, nem törődtem magammal, és egyszerűen csak szaporodtak a kilók. 

Evett?

– Ettem. Naponta kétszer, mert reggeliztem, meg amikor estebédeltünk, de közben rengeteget nassoltam. És semmit sem mozogtam. Az ételbe fojtottam a bánatomat. 

Mikor jött az, hogy ezt így nem lehet tovább csinálni?

– Tavaly, mikor elmentem egyszer az anyukámékhoz, és megmértem magam. Emlékszem, 170 és fél kilót mutatott a mérleg, és a testvérem megkritizált, hogy mikor híztam meg ennyire. Belegondoltam, hogy nekem most már két gyerekem van, fiatal vagyok, és nem zárkózhatok ennyire magamba, felelős vagyok, és változtatni kell.

Depressziósan, úgy, hogy tulajdonképpen bánatában evett, nem olyan könnyű elindulni és változtatni. Mi történt, hogyan sikerült másik útra lépni?

– Ebben a nagy bánatomban az Instagramot görgetve megláttam Jovana Čanak hirdetését, aki a legsúlyosabb nőt kereste Szerbiában, aki vállalkozna arra, hogy átváltoztassa magát. Ez pont akkor jött, mikor én változtatni szerettem volna. Jelentkeztem, és pár nap múlva jött is a válasz, hogy bekerültem a szűk körbe, és ha szeretném elkezdeni a programot, akkor vérvizsgálatokat kell végeznem. Nehéz volt így elindulni, de megcsináltam, elküldtem az eredményeket.

Mit mutattak az eredmények?

– Semmit jót, katasztrofálisak voltak: pajzsmirigy- és cukorprobléma, emellett inzulinrezisztencia, a stresszhormon, a kortizol nálam a megengedett érték háromszorosa lett. A májfunkció sem volt jó. Szóval, ha tovább folytatom azt az életmódot, amit addig, akkor lehet, hogy most nem ülünk itt, és nem beszélgetünk.

Az eredményeket és a súlyodat látva ön lett az Easylife by Jovana egyik kiválasztottja.

– Igen, ő kiválasztott három nőt a legnagyobb súllyal. Sajnos az egyik nem vett részt végül a programban, mert nem vállalta, hogy a közösségi oldalakon szerepeljen, és népszerűsítse azt, Jovanának ugyanis egy kérése akadt: azért cserébe, hogy ő támogat, tanácsot ad, mi ezt hirdessük a közösségi médiában. Tegyük közzé, hogy mit eszünk és iszunk. 

Ez pont egy évvel ezelőtt történt?

– Pontosan egy évvel ezelőtt úgy beszéltük meg, hogy húsvét előtt, nagypénteken vágunk bele az egészbe. Jó nagy kihívás volt. Húsvét előtt, amikor ott a sonka, kolbász, torták, én megettem a babomat. A kezdeti nehézség ott volt, de karácsonykor, újévkor kaptunk szabadnapot. Azt ettünk, amit szerettünk volna, de akkor már rosszul esett. Annyira elszokik a szervezet, nehéz volt a gyomromnak azokat az ételeket enni. Nem vontam én meg teljesen a cukrot, a gyümölcsökből, agávészirupból használtam. Meg a fekete csoki volt a mentsváram.

Mekkora változás volt az új étrend ahhoz képest, amit addig fogyasztott, ahogy addig főzött?

– Az édességek meg a cukros üdítők voltak azok, amiket ki kellett teljesen zárni, és a fehérliszt. Amúgy nem nagyon kellett kitakarítani a szekrényt. Azért nem volt nehéz, mert ő a hagyományos ételeket készíttette el velünk, csak egészségesebb módon, vegeta, rántások nélkül. És teljesen zsiradék nélkül főztük. A mottója is az, hogy Lako, da može svako, vagyis, hogy könnyen, hogy mindenkinek menjen. 

Többe került így étkezni, mint korábban? 

– Nem. A legdrágább talán a marhahús volt, mert disznót nem ehettünk, meg néha az avokádó, ami extrának számított. És elkészíteni sem volt hosszadalmas.

Végig kapott támogatást Jovanától?

– Szerintem a legfontosabb először saját magunkban eldönteni, hogy változtatni akarunk. Addig, míg ezt nem tisztázzuk a fejünkben, nem is lehet csinálni. Mert kicsit, kicsit odanyúlunk, elcsábulunk. A másik a család támogatása, ami nagyon fontos. Nem piszkáltak azért, ha a saját ételemet hoztam a családi ebédre, vagy nem ettem azt, amit ők esznek. Nem tagadom, voltak krízispontjaim, és ilyenkor, ugye, ezt csak olyannal lehet megbeszélni, aki ebben benne van. Ilyenkor Jovanát hívtam, s volt, hogy órákon át beszélgettünk, hogy újra erőt merítsek. 

Milyen jó tanácsokkal látta el ilyenkor?

– Elsősorban azzal, hogy kitűztem magam elé egy célt, és azt érjem el. Nekem a minimum az ötven kiló volt, hogy visszafogyjak arra a súlyra, amit már megszokott a testem. Ha ezen felül sikerül, annál jobb. Ötven kilót sikerült fogynom, s ha megnézzük, hogy tíz hónap alatt, akkor az havi öt kiló, nem egy drasztikus fogyás. Lassú, szép, eredményes fogyás.

Az étkezés mellett mozogni is elkezdett, de ekkora súllyal ez nem lehetett könnyű.

– Reggel, mikor felkeltem, az volt az első, hogy felöltöztem, és elmentem sétálni, amennyit bírtam. Az elején legfeljebb 20–25 percet, ha nem volt támaszom, mint a babakocsi. Fájtak a lábaim, egyszerűen nem bírtam többet menni. Ha öt perccel tovább sikerült, akkor azt már sikernek könyveltem el. Ma már tíz kilométert is képes vagyok megtenni, de a rekordom húsz kilométer. 

Hol tart most? Ha jól tudom, akkor most ment vissza dolgozni. Reggel héttől háromig a munkahelyén tartózkodik. Hogy oldja meg, hogy ne csússzon be közben semmi, sikerül-e ezt tartani?

– Igaz, és hogy őszinte legyek, nehéz, mert amíg otthon voltam, tartani tudtam az időpontokat, hogy mikor és mit eszek. Most nehéz fizikai munkát végzek, így sajnos nem tudom úgy tartani a diétát, ahogy szeretném, ezért egy kicsivel a vége előtt abba is hagytam a programot hivatalosan.  De továbbra is azokat az egészséges reggeliket készítem el, amiket magammal viszek a munkahelyre. Az időintervallumokat, hogy mikor eszek, ezt egy kicsit nehéz betartani, mert a munkaidőm igencsak kötött. Akkor kell enni, amikor szünet van. Most stagnálok. De az is tény, hogy amióta elkezdtem dolgozni, nincs olyan nap, hogy ne lenne meg a tíz kilométer.

Milyen most a vérképe?

– Részletesen nem néztem, de azt tudom, hogy a cisztáim eltűntek a petefészkeimről, a fekete karikák a szemeim alatt a múlté. Sokkal egészségesebb a testem, a hajam, a körmeim szebbek és erősebbek. 

Az általános közérzetére hogyan hatott, hogy ekkora változást ért el? Hogy van most lelkileg?

– Ez egy nagyon nagy lelki változás is. Nem mondom, voltak mélypontjaim, de valahogy mindig sokkal könnyebb volt kijönni belőlük. Nem estem annyira depresszióba, mert tudtam, hogy van egy célom. Százszor jobb a közérzetem most, mint egy évvel ezelőtt. Sokkal jobban elfogadom magamat, nem idegeskedek olyan dolgokon, amelyek egy évvel ezelőtt zavartak, most elengedem, mert nemcsak a testem változott, hanem én is.

Mivel már van tapasztalata, mivel bátorítaná azokat, akik fogyni szeretnének?

– A legfontosabb, hogy elsősorban szeressék önmagukat. Senki más nem dönthet helyettünk, csakis mi magunk. Döntsük el azt, hogy szebbek, jobbak, vidámabbak akarunk lenni, és ha ehhez csak öt kilótól kell megszabadulni, attól szabaduljunk is meg.