Tárgyalásnak kellett volna lennie, ehelyett vendégeknek szóló előadás volt csupán, így fogalmazott Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke, miután nem sokkal 12 óra után az ellenzék egy részével kivonultak a Köztársasági Parlament kollégiumi üléséről, tudósít az N1.

Az előző ülésekkel ellentétben ezúttal a hatalom és az ellenzék képviselőinek egy része is részt vett a tárgyalásokon, de ott voltak a civil társadalom képviselői is: a CRTA, a CeSID, a Transzparens Szerbia is, valamint Cristopher Hill amerikai nagykövet, az EU szerbiai delegációjának vezetője, Emmanuel Giaufret, és az EBESZ szerbiai missziójának vezetője, Jan Bratu.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Miroslav Aleksić, a Szerbiai Néppárt elnöke a tárgyalást követően azt mondta, a hatalom most sem volt nyitott arra, hogy megállapodás szülessen arról, hogy minden választást egy időben tartsanak és megváltozzanak a választási körülmények és a sajtó helyzete. Szavai szerint a hatalom hajlandó volt beszélni az ODIHR javaslatairól, de csak azokról, amelyek a lényegen nem változtatnak.

“Nincs hajlandóság, ők egyedül akarnak játszani”, fogalmazott Aleksić.