Május nyolcadikán hivatalos látogatásra Belgrádba érkezik Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság elnöke, közölte a Demostat diplomáciai forrásokra hivatkozva.
A kínai elnök szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vučićtyal és más vezető szerb tisztségviselővel találkozik.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Szerbia elnöke februárban a kínai holdújév alkalmából megrendezett ünnepség során azt mondta, megerősítették számára, hogy az idei év során a kínai elnök Belgrádba látogat, és Vučić ekkor azt is mondta, hogy Hszi az egyik legjelentősebb nemzetközi vezető, aki Szerbia őszinte barátja.
A két elnök legutóbb tavaly októberben Pekingben találkozott.
Hszi Csin-pingnek ez már a második szerbiai látogatása, először 2016-ban látogatott Belgrádba, 32 évvel azután, hogy utoljára kínai elnök a szerb fővárosba utazott.
Hszi Csin-ping (Fotó: Beta)

