A vajdasági magyarok elutasítják Pásztor és Šešelj koalícióját! – állítja a VMDK vadiúj közleményében.
Wishful thinking – mondaná erre a művelt német. A párt vágyvezérelt gondolkodása ugyanis nem vág egybe a realitással (ezúttal sem), úgy is mondhatnánk, hogy tényszerűen nem igaz (lásd még: mellébeszélés, hazugság stb.) a közleményük címében lejegyzett állítás.
Szó sincs ugyanis arról, hogy a vajdasági magyarok en bloc elutasítanák a VMSZ fővárosi koalícióját Šešeljékkel!
Egyrészt ugye a VMSZ tagsága nem utasítja el – legalábbis én nem tudok róla, hogy bárki közülük akárcsak megnyekkent volna nyilvánosan a kérdés kapcsán, netán kilépett volna a pártból határozott tiltakozása jeleként (azok az idők már rég elmúltak, amikor a megszólaló lelkiismeret még képes volt bárkit is ilyen drasztikus lépésre sarkallni).
Másrészt a szavazóik szintén eléggé kifordultak már erkölcsileg ahhoz, hogy bármilyen nagyszerb talpnyalást hajlandóak legyenek támogatni a hatalom közelségének illúziójáért – ami nem keverendő össze a valódi hatalommal, amivel már egyetlen városban sem rendelkezik a párt, nemhogy tartományi vagy köztársasági szinten! Ezen különösebben ne csodálkozzunk: másfél évtizednyi, megszakítás nélküli, hazug pártpropaganda és agymosás megteszi ám a hatását a fejlettebb szellemi immunrendszerrel rendelkező közösségeknél is, hogyne lenne hát hatással egy olyan, párhuzamos „valóságban” élő, demográfiailag egyértelműen haldokló csoportra, amelyiknél a funkcionális analfabetizmus lazán eléri az 50-60%-ot?
A párt valódi „hatalma” az (egyébként teljesen eszköztelen és veszélytelen) ellenlábasoknak vélt magyar értelmiségiek sunyi terrorizálásában merül ki már nagyon-nagyon régóta. Ennyi. Ezért veszik fel a fizetésüket az adónkból. És szépen meg is mondta a Junior a megválasztásakor, hogy Lovi kiakolbólítása után sem lesz e téren semmiféle változás, marad a teljes romlottság, a megállíthatatlan hanyatlás.
Harmadrészt a VMSZ-en kívüli magyar világ mostanra vagy tökéletesen passzív (ezzel kapcsolatban is, meg minden másban is), vagy eléggé utálja a pártot ahhoz, hogy magasról tegyen rá, kinek pucsítanak oda legújabban a pártkatonák néhány fotelért cserébe, ezzel is leköpve azoknak a magyaroknak a sírját, akik ártatlanul és értelmetlenül veszítették életüket abban a délszláv polgárháborúban, aminek a kitörése (mit ad Isten?) pont annak az elmebetegnek volt nagyrészt köszönhető, akivel most „magyar képviseleti érdekekre” hivatkozva összebútoroztak.
És mielőtt a bezzegrégenmindenjobbvoltozók rázendítenének, hogy „ha az öreg élne, akkor ez nem történhetett volna meg”, innen üzenem nekik, hogy dehogynem! Annak se volt egyetlen, röntgen-felvételen egyértelműen azonosítható gerinccsigolyája sem, ugyanúgy nem számított neki senki és semmi, ha a hatalom megtartásáról volt szó.
Visszakanyarodva: az tehát, hogy egy konkrét pártot elutasítók egyúttal a párt tevékenységét is elutasítják (utóbbiból következik az előbbi, és fordítva), egy olyan holdról is jól látható evidencia, amire egyetlen karaktert is kár vesztegetni, nemhogy egy egész pártközleményt. Más szavakkal: nincs semmi új a nap alatt.
Azt természetesen értem, hogy a VMDK elutasítja a VMSZ lépéseit (mi más indokolná jobban két külön párt létezését, mint az eltérő politikai elképzelések…), de a VMDK önmagában nem a vajdasági magyarság (ahogy a VMSZ sem!), ily’ módon aligha szónokolhat a VMDK a vajdasági magyarság nevében (ahogy legitim módon nem teheti ezt meg a VMSZ sem!).
Ahhoz, hogy a VMDK tízből kilenc alkalommal ne írjon valami bődületes hülyeséget (ezzel is felzárkózva a VMSZ-hez), elég lenne egy kis szerénység.
Bástya elvtárs is megmondta:
„Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.” (A tanú, 1969)
Stephen Bozhen
A VMDK legutóbbi közleményéhez mellékelt csoportkép, Csonka Áron pártelnök jobbról az első (Fotó: VMDK)
