Bizonyára rajtam kívül még többen is emlékeznek arra, amikor Korhecz Tamás a Magyar Mozgalom elnökeként szót emelt a pártalapú foglalkoztatás előretörése ellen, amely sok esetben kerékkötője a fejlődésnek, az előrelépésnek. Akkor a válasz a legmagasabb szintről, vagyis Pásztor Istvántól, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökétől érkezett, aki közölte, ha két egyforma képességű személy pályázik ugyanarra a munkahelyre, akkor nem érti, miért ne lehetne az a döntő tényező, hogy melyiknek van, és melyiknek nincs pártkönyve. Ez az érv már akkor is több sebből vérzett, hiszen azért nehéz elképzelni, hogy két embernek minden képessége teljesen megegyezik, a másik pedig az, hogy a munkahelyek esetében egyáltalán nem a személy a fontos, hanem a párt(könyv).
Fültanúja voltam egy beszélgetésnek, amikor arra a kérdésre, hogy „kit vettetek fel a városházára”, az a válasz érkezett, hogy „két haladót és három VMSZ-est”. Oda jutottunk, hogy a felelősök már nem is személyneveket mondanak, hanem a pártokat nevezik meg.
A helyzet azóta sem javult, ezt alátámasztja az is, amit egy korábbi igazgató mondott a jelölteknek, amikor kereste az utódját:
– Nem szerepel a pályázati anyagban, de én azért szólok, hogy be kell lépni a pártba, ugyanis csak azt nevezik ki vezetőnek, akinek van pártkönyve.
Úgy tűnik, nagyon igaza van Végel Lászlónak, amikor azt írja, hogy „csak egy új kezdet segítene, egy konszenzuális kisebbségi politikát megfogalmazó, minden politikai szereplőre érvényes, valóban független MNT-választásokat előkészítő kisebbségi kerekasztal, amelyen a szereplők közösen meghatározzák a játékszabályokat”. De vajon lesz-e ebből valami, vagy minden marad a régiben, és megyünk a kijelölt, 2007 óta tartó úton?
