Húsz évvel ezelőtt ezen a napon vált az Európai Unió tagjává a Magyar Köztársaság és a volt Jugoszlávia legboldogabb része, Szlovénia (nyolc másik országgal együtt). Az időközben „köztársaságát lebontó” Magyarország választott autokratája majd másfél évtizede az Unió ellen hergeli népét, hogy hatalmát az ázsiai diktátorokéhoz igazíthassa. A volt Jugoszlávia magyarjai pedig (két legkisebb egykori közösségüket, a muraközi és a drávaszögi magyarokat kivéve) az Unión kívül rekedve hol az egyik, hol a másik zsebükbe nyúlnak Horgosnál, hogy sávot – és sorsot – válasszanak.
Pedig lehetett volna másképpen.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az Európai Gazdasági Közösség akár már harminc évvel ezelőtt befogadta volna Jugoszláviát, mint az egykori szocialista világ leghaladóbb, legliberálisabb, legfejlettebb tagját. Ha annak akkori népe – és különösen a legnépesebb nemzete – nem hagyja magát megvezetni a nemzeti mámorba ringató, a „zembereket” mindenki más ellen hergelő, választott autokratáktól.
Dehát a „nyugat-balkáni” népek leghangosabban ordibáló többsége hagyta magát megvezetni, a csendesebb részük meg sodródott velük – vérbe és nyomorba. Mert egyszerűen nem, hittük el idejében, mekkora barbárságra hajlamosak az őrült vezetők, és mert nem tudtuk felvenni a fizikai harcot a fegyverrel földet rablókkal.
És most, amikor a szomszédok köröskörül a Nyugatra esküsznek (kivéve, sajnos, a magyarok fura urát), a négy háborút kirobbantó, majd ugyanannyit elvesztő Szerbia ugyancsak az agresszió (az orosz diktátor) pártján akarja magát tudni. A gyalázat pártján. Ahelyett, hogy Koszovóval (meg Albániával) kézen fogva, együtt sietnének az Unióba – hogy mindegy legyen végre (ahogy 1990 előtt volt), szerb-e, albán-e az ember, lakhasson, dolgozhasson, akár hőzönghessen, ahol akar. Legyen mindegy, milyen papírt dugtak a zsebébe a hatalomért mindenre képesek.
De mi is az a „népszerű” magyarázat, amivel visszatartják őket az egyedüli értelmes döntéstől!? Amire sajnos még a jóhiszemű szerbiaiak egy része is vevő?
Hát hogy 25 évvel ezelőtt „bombáztak bennünket” – „már csak nem leszünk a szövetségesük”… (Pedig de könnyű lenne belátni, hogy a NATO beavatkozását a balkáni mészáros utolsó háborúja és népirtási kísérlete váltotta ki.)
Az ilyesféléktől értelmesebb és messzebbre látó belga, francia, holland, német és olasz politikusok nem 25, hanem 5 éven belül belátták a második világháború után – fél évtizedes öldöklés után –, hogy együtt többre mennek. És létrehozták önmaguk – meg egymás – javára azt, amit ma Európai Uniónak neveznek. Amelyiktől az elmúlt húsz évben Magyarország és mások is elképzelhetetlen összegekkel gazdagodhattak. A szerbiai meg az ukrajnai magyarság meg kimaradt. És még mindig: szerbiai részétől Szerbia urai, ukrajnai részétől pedig Magyarország urai akarják visszatartani.
Ezen a május elsején ünnepelni kellene. Ha nem lenne Magyarország szégyene az 1 a 26 elleni szánalmas „lövök, töltök, lövök, töltök” típusú örök csatapolitika meg az „Elfoglaljuk Brüsszelt” típusú hazardírozás a nemzet jövőjével. És ha nem lenne Szerbia szégyene az együttélés helyett a diktátorokhoz meg a mindent szétverőkhöz való dörgölőzés.
Meg a horgosi határ.
Viszlát, Szerbia, mindenki az Unió felé tart (Jelenet a Horgos 2 határátkelőnél) (Fotó: Shutterstock)
