Ahogy arról már korábban beszámoltunk, azután, hogy a Szerb Haladó Párt mindenhol azzal a szlogennel indul, hogy az adott község vagy város neve után odaírja a holnap szót (vagyis Törökkanizsa holnap, Zenta holnap, Csóka holnap…) Topolyán az ellenzék megfricskázta a hatalmon levők szlogenjét, s a Topolya holnapután nevű listával indul. A koalíciót a Demokrata Párt, a Zöld-Baloldal Front, a Szerbiai Népi Mozgalom, a Szabadság és Igazság Pártja, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), valamint a listavezető polgári csoportosulás, az Aleksandar Bajić vezette Martináért polgárok csoportja alkotja. A lista a hármas sorszámot kapta, a VMSZ-é lett az egyes, a Szerb Haladó Párté pedig a kettes szám.

Az ellenzéki listán a következő személyek szerepelnek:

  1. Aleksandar Bajić (gépészmérnök)
  2. Gordana Dozet (egyetemi tanár)
  3. Cservenák Péter (ginekológus szakorvos)
  4. Aleksandar Karabasil (ügyvéd)
  5. Dragica Anđelić (ügyvéd)
  6. Sanja Kojić (szerb nyelv és irodalom tanár)
  7. Nagy Beszédes Andrea (okl. informatikai mérnök)
  8. Boško Prica (vállalkozó)
  9. Borbély Tivadar (vállalkozó)
  10. Željko  Bukvić (gépészmérnök)
  11. Serfőző Károly (nyugdíjas)
  12. Dane Dozet (okl. közgazdász)
  13. Jasmina Jablan (okl. technológus)
  14. Branislav Janjušević (mérnök)
  15. Suzana Hrnjak (kereskedő)
  16. Juhász Balla Melinda (nyugdíjas)
  17. Milan Dozet (okl. menedzser)
  18. Szloboda Katalin (nyugdíjas)
  19. Tomislav Bogner (nyugdíjas professzor)
  20. Szilágyi Mária (kereskedő)
  21. Borbély Nóra (vállalkozó)
  22. Dudás Róbert (mezőgazdasági technikus)
  23. Budincsevity Antal (sofőrök főnöke)
  24. Palusek Ibolya (nyugdíjas)
  25. Turuc Zoltán (gépésztechnikus)
  26. Zoran Stojanović (okl. közgazdász)
  27. Stamenko Kovačević (mezőgazdasági mérnök)
  28. Szakács Anasztázia (műszakvezető)
  29. Rajković Orsolya (nővér)
  30. Zora Petraković (nyugdíjas)
  31. Szabó Krisztina (cukrász)
  32. Luka Cvetićanin (mezőgazdasági technikus)
  33. Dušan Bičić (okl. közgazdász)
  34. Dejan Slijepčević (vállalkozó)
  35. Cservenák Ruža (nyugdíjas)