– A kezdeményezésem, hogy az iskolákban ismét vezessük be a diákok egyenruha-viselését, nem irányul arra, hogy bárkit bármire kényszerítsünk, hanem egy kísérlet, hogy ajánlás alapján párbeszédet alakítsunk ki az oktatási intézményekkel, hogy megértessük ennek az ügynek a fontosságát” – jelentette ki Milica Đurđević Stamenkovski családügyi miniszter.

„Nem akarunk senkire semmit rákényszeríteni, senkit sem akarunk uniformizálni, de rendnek kell lennie és a gyerekeknek érezniük kell ezt. A kialakítandó rendben a gyerekek jobban működnek, jobban nőnek fel, jobbak lesznek a szokásaik, lesznek szabályok, amelyeket tiszteletben tartanak. Ha megtanulják egyes szabályok tiszteletben tartását, sokkal felelősségteljesebben viselkednek az élet minden területén” – mondta a tárcavezető a Pinknek nyilatkozva.

A miniszter szerint az iskolai egyenruhák bevezetése a szülői költségvetést is segítené, hiszen minden gyerek az oktatási intézmény látogatásához megfelelő módon lenne felöltözve.

Milica Đurđević Stamenkovski szerint sokan támogatják az elképzelését, sokaknak nem lenne kifogása az ellen, ha a diákok a megfelelő formaruhákban járnának iskolába.

„Az iskolai egyenruha tükrözhetné a szerb trikolór színeit. Azt hiszem, vissza kell hoznunk az általános iskolákba ezt a fajta tiszteletet” – magyarázta a miniszter, aki minderről az oktatási tárca vezetőjével is egyeztetni fog.