Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) megfigyelői hétfőn sajtótájékoztatón ismertetik majd, hogy mit tapasztaltak a vasárnapi helyhatósági választások során, közölte pénteken a misszió.

A sajtónak Lamberto Zannier nagykövet, az ODIHR megfigyelői missziójának vezetője nyilatkozik majd délután három órakor, a sajtótájékoztatót interneten élőben is figyelemmel lehet majd kísérni.

Mint azt a misszió közölte, összesen 126 megfigyelőjük kíséri majd figyelemmel a választásokat, akik közül 16 szakember az ODIHR alkalmazásában áll, 18-at hosszú távon alkalmaznak megfigyelőként, további 92 pedig rövid távon működik együtt a misszióval megfigyelőként Szerbia-szerte.

Az ODIHR megfigyelői misszióját április 30-án hozták létre a szerb hatalom kérésére, a misszióvezető pedig Lamberto Zannier.

Illusztráció (Fotó: Mina Delić)