Megtartották a nagybecskereki Nepomuki Szent János székesegyházában a Nagybecskereki Egyházmegye új püspökének felszentelését, a Szabadkai Egyházmegye eddigi vagyonkezelőjét őszentsége Ferenc pápa nevezte ki.

Mirko Štefković, msgr. dr. Német László belgrádi érseket, eddigi apostoli kormányzót követte a Nagybecskereki Egyházmegye élén, ő volt a főszentelő.A Nagybecskereki Egyházmegye hívő népe is egybegyűlt a katedra körül, hogy részesei legyenek és imáikkal kísérjék a katedra elfoglalását.

Külön élmény a püspökszentelés, mert új hírnök jön. Mint a templomnak a bejáratán van egy mozaik, amit én nagyon szeretek. Megboldogult Huzsvár püspök készíttette a mozaikot és magyarázták mindig, akik csinálták, a művészek, hogy miért van fölkötve a futárnak a lábszára. Hát azért, mert ő a hírnök. S a hírnökök mindig készenlétbe kell, hogy álljanak. Kell egy tapasztalat, ami szerintem az új püspöknek van tapasztalata, van akarata, van Istenbe való erős hite – más nem kell. És hirdetni–mondta Lébhaft József.

Az egyházatyák ősi hagyománya úgy kívánja, hogy azt, akit püspökké szentelnek a nép színe előtt kérdezzék meg, megfogadja-e, hogy a hitet megőrzi és hivatását teljesíti. Mirko Štefković letette ígéretét,majd a szertartás végén magyar és horvát nyelven mondott köszönetet a bizalomért, amit kinevezése által kapott.

Mirko Štefković,zkvh.org.rs