19:45 A választási részvételi arány 19 órakor: Belgrádban 42,2, Újvidéken 46,3, Szabadkán pedig 38,7 százalékos volt.

19:39 Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Front parlamenti képviselője a sajtóval közölte, a Biramo Beograd (Belgrádot választjuk) koalíció terepi mobilcsapatának egyik tagját Zimonyban megtámadták és egy téglával törték be a fejét. A sérültet a sürgősségi központba szállították.

19:28 Zemun Poljéban megtámadták a Mašina portál szerkesztőjét. A portál az X közösségi médiában a támadás pillanatában készült videót is közzétette. Marko Miletićet a Szerb Haladó Párt irodája előtt támadták meg a Dušan Korčagin utcában. A 021.rs portál emlékeztet, hogy Újvidéken is megtámadtak a haladók egy újságírót, Uglješa Bokićot, aki a Vásárban működő telefonközpontról készített felvételeket.

A Mašina portál által közzétett videón hallható, amint Miletić figyelmezteti női támadóját, hogy ő újságíró, így tette újságíró elleni támadásnak minősül, a hölgy ennek ellenére folytatta agresszív viselkedését.

18:50 Téves adatokat közölt Topolyán a Községi Választási Bizottság. Tizennégy óráig a választásra jogosult topolyai polgárok 28,59 százaléka járult az urnák elé – és egyelőre ez a legfrissebb adat a bácskai településről. A Községi Választási Bizottság 12 órakor azt az információt adta, hogy a polgárok 37,82 százaléka az urnák elé járult, majd később közölte, statisztikai hiba történt, és délig igazából 22,85 volt a részvételi arány.

18:44 Szabadkán 18 óráig a névjegyzékben szereplő polgárok 35,13 ment el szavazni.

18:41 A Biramo Beograd (Belgrádot választjuk) koalíció válságstábja, amely erre a napra alakult meg, több mint 10 helyszínen akadályozott meg választási manipulációt:

A haladókat elfogta a pánik?!

18:35 Óbecse község területén 18 óráig a polgárok 44,73 százaléka ment el szavazni.

18:34 Az újvidéki ellenzék este kilenc órára a Vásár elé várja a székváros lakosait és az üzeni, minden polgár szavazatát megvédik a csalástól.

Az egyesült újvidéki ellenzék 21 órára a Vásárhoz hívja a polgárokat

18:20 Gornji Milanovacon a Szerb Haladó Párt a helyi szociális védelmi központban létesített telefonközpontot, tudatta Kristina Milošević, az Együtt Gornji Milanovacért elnöke.

18:14 Szervezetten szállítottak szavazókat Ópázovában egy szavazóhelyre, Senjakon pedig, az egyik belgrádi városrészben mindössze 30 méterre a szavazóhelytől található a Szerb Haladó Párt összeíróközpontja, ahol szemtanúk állítása szerint begyűjtik a szavazókat – csak néhány azok közül a lakossági bejelentések közül, amelyek a prijavi.kradju@nova.rs email címre érkeztek be, vagy a #prijavikradju taggel kerültek fel a közösségi hálóra.

Obrenovacról azt jelentették, hogy az egyik általános iskolánál dupla névjegyzéket láttak, és egy Belgrád központjában lévő pizzázóban is vélhetően a Szerb Haladó Párt tagjainál lehetett látni ilyen dupla névjegyzéket. Ezen a helyen incidens is történt a polgárok egy csoportja és a bent lévők között.

17:34 A közösségi oldalakon a polgárok arról számoltak be, hogy Ópázovára szervezetten hozzák szavazni más településről a polgárokat.

17:30 Az újvidéki felső ügyészség közleményt adott ki a tartományi székvárosban történt incidens kapcsán. Mint írták, az ügyészség sürgősen reagálni fog az erőszak és a közrend megzavarásának minden formájára.

17:08 Kölpényen (Kulpin) megtámadták a Szabadság és Igazság Párt (SSP) bácspetrőci községi bizottságának elnökét. Az ellenzék képviselői egy szavazatvásárlás gyanújáról szóló bejelentés miatt indultak a terepre, amikor ismeretlen személyek feltartóztatták őket, követelve Triaškától, hogy adja át telefonját, hogy leellenőrizzék, fényképezett-e azzal valamit. Ő erre nem volt hajlandó, ezért ököllel arcon ütötték, amitől földre esett. Triaška az incidenst követően vallomást tett a rendőrségen és orvosi segítséget kért a bácspetrőci egészségházban. Az esetről a Storyteller portál számolt be.

16:55 A legfrissebb adatok szerint Zentán eddig 5923 polgár ment el szavazni, vagyis az arra jogosultak 30,28 százaléka.

16:51 Nemanja Nenadić, a Transparentnost Srbija programigazgatója szerint a politikai pártok telefonközpontjai akár törvényesek is lehetnek, ám az általa elmondott feltételek alapján az eddig lebuktatott call-centerekben igen kérdéses a törvényes működés.

Lehetnek törvényesek is a pártok telefonközpontjai, de…

16:46 Óbecse községben 16 óráig a polgárok 37,8 százaléka ment el szavazni.

16:43 A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) közölte, Újvidéken hajtóvadászat folyik az újságírók ellen, és emlékeztetett, hogy a Szerb Haladó Párt aktivistái könnygázt dobtak a Vásárcsarnoknál tartózkodó újságírókra, akik a polgárok és a rendőrség közötti incidensről tudósítottak. Az NDNV azt is nehezményezi, hogy a rezsimhű bulvárlapok álhírekkel próbálják hitelteleníteni a hivatásos újságírókat, és megnehezíteni munkájukat, hogy beszámoljanak a számos szabálytalanságról.

16:38 A Víz és szabadság koalíció szerint Nagybecskereken is működtet telefonközpontot a Szerb Haladó Párt. A koalíció szerint a haladók call-centerét a Minel teremben rendezték be.

16:34 A belügyminisztérium szerint nem történ incidens

A belügyminisztérium emlékeztetett, hogy alkotmányos és törvényes kötelessége a közrend és a polgárok biztonságának fenntartása. Közleményük szerint eddig nem történt komoly incidens, azt leszámítva, hogy Újvidéken megtámadták a rendőröket és megrongálták a Vásár tulajdonát.

16:30 Belgrádban 14 óráig 25,02 százalékos volt a választási részvétel, közölte a Városi Választási Bizottság a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai alapján. Ez azt jelenti, hogy kevesebben járultak az urnák elé, mint tavaly decemberben, amikor 14 óráig a névjegyzékben szereplő polgárok 31,86 százaléka adta le szavazatát.

16:15 A Szerb Halad Párt szerint teljesen normális és törvényes, hogy a választások ideje alatt telefonközpontot működtettek a Vásárban, az ellenük intézett támadásról értesítették a ODIHR megfigyelői misszióját.

A haladók brutális cselekménynek nevezték, hogy a polgárok kiűzték aktivistáikat a „telefonbarlangból”

15:32 Hírfolyamunk előző bejegyzésében adtunk tájékoztatást arról, hogy komoly incidensre került sor Újvidéken. Az eseménysorozat azzal folytatódott, hogy amíg az ellenzéki aktivisták a rendőrökkel dulakodtak, az épületből ismeretlen személyek – feltehetően a haladópárti „telefonbarlang” munkatársai – hatalmas kartondobozokkal a kezükben elmenekültek a helyszínről. (Fotó: Filip Krainčanić/Nova.rs)

15:24 Komoly incidensre került sor Újvidéken a Vásár épületénél. A csarnokban tartózkodó haladópárti aktivisták vízágyúval és könnygázzal támadtak a csarnok előtt összegyűlt ellenzéki aktivistákra, újságírókra és polgárokra. A gyanú szerint a csarnokban telefonközpontot üzemeltet az uralkodó párt.

A Vásárban tartózkodó haladók könnygázt dobtak az ellenzékre és az újságírókra (Videó)

15:05 Szabadkán 14 óráig a választói névjegyzékben szereplő polgárok 23,7 százaléka ment el szavazni, ami 5,3 százalékkal kevesebb, mint a decemberi választásokon

14:51 Délután 14 óráig a választópolgárok 26.7 százaléka szavazott Belgrádban, 30,3 százaléka Újvidéken, 27,4 százaléka pedig Nišben. A CESID új szabálytalanság gyanúját is bejelentette, az újbelgrádi 5-ös számú szavazókörzetben.

14:47 A legfrissebb adatok alapján 14 óráig 23,7 százalékos a részvétel Szabadkán.

14:40 Zenta községben 14 óráig 4851 polgár szavazott, ami a választói névjegyzéken lévők 24,8 százaléka.

14:23 Óbecsén 14 órakor a részvétel 32,83 százalék volt.

14:00 Újvidéken 13:30-ig a választók 26 százaléka adta le voksát.

13:37 Az újvidéki rendőrség a vásárhoz érkezett, hogy megvizsgálja a bejelentést. Ana Brnabić is reagált a közzétett videóra.

Van egy telefonközpontunk, és vannak olyan tagjaink, akik a választás napján felhívják a tagjainkat, szimpatizánsainkat, családtagjaikat, szomszédjaikat és barátaikat, hogy megkérjék őket, hogy menjenek el szavazni. Van egy pártunk, amely erős infrastruktúrával rendelkezik, jól szervezett, mi ezzel a probléma? – írta Ana Brnabić az X közösségi oldalon.

13:36 Szabadkán 12 óráig 18,1 százalékos részvételi arányt jelentett a városi választási bizottság. Ez valamivel kevesebb, mint a többi településen.

13:35 Jelena Odžić, a Nagybecskerek az erőszak ellen koalíció képviselője bejelentette, hogy feljelentették a Szerb Haladó Pártot, ugyanis alapos a gyanú, hogy szavazatvásárlást hajtottak végre ebben a városban.

Szavazatvásárlás Nagybecskereken

13:14 Újvidéken nagy számban vannak jelen, főleg fiatalok az újvidéki vásár épületében, az ellenzék elmondása szerint több százan telefonálnak a helyszínről, a Szerb Haladó Párt telefonközponttá alakították az épületet. Az újvidéki ellenzék tagjai közül néhányan elmentek megnézni, hogy mi történik az újvidéki vásár épületében, ahová a Szerb Haladó Párt több száz aktivistája zárta be magát. A rendőrséget kihívták, várják, hogy mi fog történni.

Több százan telefonálnak az újvidéki vásár épületében

12:48 A választásokon délig a részvételi arány Újvidéken 21,94 százalék. A decemberi választásokon hasonló időben a részvételi arány 21,16 százalék volt.

12:20 Zentán délig a választó polgárok 19,75 százaléka szavazott, tehát 3863 fő.

11:53 Szabadkán 11 óráig a választópolgárok 14,5 százaléka szavazott.

11:41 Törökkanizsán a többi településhez képest kétszer annyian mentek el szavazni 10 óráig. A hivatalos adatok szerint ebben a községben a részvétel 19,53 százalékos volt.

11:25 Délelőtt 11 óráig Újvidéken a választók 18,2 százaléka járult az urnákhoz a CESID adatai szerint. Az APV aktivistái számos újvidéki szavazóhelyiségben jelen vannak hivatalos megfigyelőként. Sremska Kamenica és Bukovac településeken a Szerb Haladó Párt aktivistái felkeresik a helyieket és szavazni hívják őket, számoltak be a helyi polgárok.

11:11 A városi választási bizottság adatai szerint Szabadkán 10 óráig a választópolgárok 10,7 százaléka járult az urnák elé.

11:00 A hivatalos adatok szerint Óbecse községben 10 órakor 16,68 százalékos volt a részvételi arány.

10:49 Nem hivatalos információk szerint kilenc óráig Óbecsén a polgárok 9 százaléka ment el szavazni 9, Péterrévén pedig a jogosultak 17 százaléka járult az urnák elé. A községben élő 31.371 szavazópolgár négy lista közül választhat.

10:43 Zentán tíz óráig a 19562 választásra jogosult polgár 12,65 százaléka adta le szavazatát.

10:31 Zentán az RTV nem hivatalos adatai szerint reggel 8 óráig 517 polgár szavazott a 32 szavazóhely egyikén. Kecskés Dezső, a Községi Választási Bizottság elnöke szerint valamennyi szavazóhely időben kinyitott.

10:24 Érkeznek a beszámolók a szabálytalanságokról:

A CESID szerint 9 óráig már több mint húsz szabálytalanság történt

9:55 Más városokból érkezik gyanús autók sokasága

A dél-szerbiai Svrljig községben is helyhatósági választásokat tartanak vasárnap.

A településről olyan hírek érkeznek, hogy a rendszámtábla alapján nagy számban érkeznek más településről járművek.

Az N1 úgy értesült, hogy a településen ott van a 185 kilométerre északra található Smederevska Palanka község teljes vezetősége.

Smederevska Palankán egyébként ma nincsenek választások, azokat 2022-ben rendezték meg.

9:44 A Városi Választási Bizottság adatai szerint Szabadkán reggel 9 óráig a választópolgárok 6,4 százaléka járult az urnák elé.

8:38 A tartományi székvárosban 14 lista közül választhatnak a polgárok, ennek ellenére egyes szavazóhelyeken csak az első hetet függesztették ki.

Csak a listák felét függesztették ki egyes újvidéki szavazóhelyeken

8:18 Újvidéken a szavazás befejezését követően szinte azonnal lesznek becsült eredmények. A Ninamedia ügynökség bejelentette, hogy a szavazás befejezését követően szinte azonnal, 20:15-kor közzéteszi a választás általuk becsült eredményeit. Az ügynökség korábban közölte, hogy kérdezőbiztosaik a szavazóhelyek előtt lesznek, az onnan kijövő székvárosi polgároknak néhány rövid kérdést tesznek majd fel.

7:40 Az idős, súlyosan beteg, illetve mozgáskorlátozott polgárok igényelhetik a szavazóhelyen kívül történő szavazás lehetőségét is:

Szabadkán él, szeretne szavazni, de betegség miatt nem tud elmenni? Mutatjuk, mi a teendő

7:25 A június 2-ai szerbiai helyhatósági választásokat számos megfigyelő kíséri figyelemmel, egyebek közt az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR), a CRTA és mások. Amennyiben valaki szabálytalanságot, választási csalásra utaló dolgokat tapasztalt, megpróbálják megvásárolni szavazatát, vagy zsarolással, megfélemlítéssel igyekeznek rábírni, hogy egy bizonyos listára szavazzon, akkor arról tegyen bejelentést!

„Nyisd ki a szemed és jelentsd, ha választási csalást látsz!”

7:18 A választási részvétellel kapcsolatos első adatok Szabadkáról 9 óra után várhatók.

7:00 Megnyitottak a szavazóhelyek, 44 vajdasági városban és községben, továbbá Belgrádban, és több tucat szerbiai településen elkezdődött a helyhatósági választási szavazás. A választópolgárok este nyolc óráig járulhatnak az urnák elé.


Vasárnap reggel hét órakor negyvenhárom vajdasági községben/városban – Szécsányt és Kúlát kivéve, ugyanis mindkét helyen 2022-ben rendeztek önkormányzati választásokat – elkezdődött a helyhatósági választás.

Országos szinten kilencven községben és városban tartják ma a szavazást, amelyen eldől, hogy a következő négy évben mely pártok vagy koalíciók, esetleg polgári csoportok alkotják majd a városvezetést, vagyis döntenek az ott élő polgárok jövőjével kapcsolatos fontos kérdésekről, befektetésekről, a község költségvetéséről.

Miért most?

Annak ellenére, hogy a szerb hatalom Ana Brnabić kijelentésével megüzente, egy biztos, hogy a belgrádi megismételt választásokat és a többi községben az önkormányzati választásokat nem rendezik meg egy napon, ez mégis így történt, ami az ellenzék igen jelentős győzelmét jelentette, ugyanis a Szerbia az erőszak ellen koalíció ezt már az év elején követelte. Ez a kis győzelem azonban nem volt mindenki számára kielégítő az ellenzéki oldalon, így a Szerbia az erőszak ellen felbomlott, mivel a felek egyik része, a harcot választom jelmondattal indul a választásokon, a másik része pedig bojkottálja a szavazást. Az önkormányzati vezetőket Vajdaság-szerte a polgárok 2020-ban választották, így az idén mindenképpen kiírták volna a választásokat. Sokáig úgy tűnt, hogy Belgrádban június 2-án, a többi helyen pedig valamikor a nyár vagy az ősz folyamán rendezik meg a helyhatósági választásokat, de a hatalom végül engedett a bel- és külföldi nyomásnak, így egy időben tartják a fővárosi megismételt választásokat és a más községek önkormányzati voksolását.

Ott szavazhat, ahol 2023. július 2. előtt élt

Mivel a decemberi köztársasági, tartományi és egyes helyeken megtartott önkormányzati választások során egyre több olyan hír kelt szárnyra, hogy a hatalom oda utaztatta a szavazóit, ahol úgy mérte fel, hogy arra szükség van, az ellenzék egyik követelése az volt, hogy akik az elmúlt időszakban változtattak lakhelyet, azok a régi címükön szavazhassanak csak, ne pedig az újon, vagyis ott, ahová nemrég bejelentkeztek. A hatalom elfogadta ezt a követelést, s a törvény szerint az, aki 2023. július 2-a után költözött új címre, az a régi lakcíme szerinti községben vagy városban szavazhat. Vagyis, ha egy szabadkai polgár 2023. augusztus 15-én Zentára költözött, a rendőrségen be is jelentette a lakcímváltozást, és már a zentai cím szerepel a személyi igazolványában, akkor az ő neve nem a zentai választói névjegyzéken szerepel, hanem a szabadkain.

Nem mellékes talán megjegyezni, hogy a lakcímet változtatott személyek a szavazatszedő bizottságba is csak ott lehetnek tagok, vagy akár elnökök, illetve helyettesek, ahol 2023. július 2-a előtt hivatalosan éltek. A főként magyar lakta, vagy leginkább magyar érdekeltségű községek és városok esetében összegeztük, hány lista indul, kikre lehet szavazni, és öt községben három-három kérdést intéztünk a választásokon induló listák képviselőihez, azonban a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség úgy döntött, nem kíván élni a lehetőséggel, ilyen formában nem szeretné megszólítani a potenciális szavazóit, esetleg növelni a szavazatainak számát.

Hol, kire lehet szavazni?

Ada községben három lista indul, a jelöltekről itt olvashatnak többet. Első szám alatt Aleksandar Vučić – Ada holnap pártjára voksolhatunk, a második helyet a Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint foglalja el, míg harmadik helyen Csonka Áron, és a VMDK áll.

Csókán szintén három listára adhatjuk le a voksunkat, itt is első helyen Aleksandar Vučić – Csóka holnap pártja áll, második helyen a VMSZ, míg harmadik helyen az Egyesülve Csókáért listára adhatják le a lakosok a szavazatukat. Kishegyesen szintén három lista várja a lakosokat, első helyen Aleksandar Vučić – Kishegyes holnap, második helyen a Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint, míg harmadik helyen a Čojski i sojski – Crnogorska partija áll.

Miért szavazzunk önökre?

Magyarcsernyén is három lista vár bennünket június 2–án, szintén első helyen a Szerb Haladó Párt listája, második helyen a VMSZ listája, harmadik helyen a Hogy rend legyen lista áll.

Magyarkanizsán némi változás látható, itt első helyen szerepel a Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint pártja, második helyen az Aleksandar Vučić – Magyarkanizsa holnap, míg harmadik helyen az ellenzéki lista, Magyarkanizsát választom pártja.

Óbecsén szintén első helyen Aleksandar Vučić – Óbecse holnap listájára szavazhatunk, második a Vajdasági Magyar Szövetség, harmadik pedig a Csak helyben lista, Milan Bokunnal, negyedik helyen a Nada za Bečej–Svi za Bečej–POKS–NDSS koalíció listája áll.

Szenttamáson 4 lista indul, első Aleksandar Vučić – Szenttamás holnap listája, második helyen a VMSZ áll, harmadik helyen az Oslobodimo Srbobran polgári csoport míg negyedik helyen a Nada za Srbobran, Turiju i Nadalj – Nova Demokratska Stranka Srbije – Pokret Obnove lista kapott helyet.

Temerinben is négy lista indul, szintén első helyen indul Aleksandar Vučić – Temerin holnap listája, második helyen itt is a Vajdasági Magyar Szövetség áll, harmadik helyen az Egyesült temerini ellenzék Dr. Tanja Radovanovićtyal az élen, míg negyedik helyen a Mi Temerinünkért kapott helyet.

Topolyán első helyen a Vajdasági Magyar Szövetség áll, második helyen Aleksandar Vučić – Topolya holnap, ezt fricskázta meg harmadik helyen az ellenzék, akik a Topolya holnapután nevet viselik.

Törökkanizsán három lista indul, első a Törökkanizsa holnap, második helyen a Vajdasági Magyar Szövetség áll, harmadik helyen pedig a Harcot választom – Törökkanizsa az erőszak ellen listája áll.

Az ötös fogatok

Nagybecskereken már több, öt listával készül vasárnapra, itt is első helyen Aleksandar Vučić listája áll, második helyen a Vajdasági Magyar Szövetség, míg harmadik helyen a Mi, a nép ereje áll. Negyedik helyen a Víz is, és szabadság is – Remény – Egyesült nagybecskereki ellenzék áll, az ötödik számot a Nagybecskerek az erőszak ellen – Nagybecskereket választom párt foglalta el.

Nagykikindán a karikázható sorrend első helyén Aleksandar Vučić – Nagykikinda holnap pártja áll, őt követi másodikként a Vajdasági Magyar Szövetség, harmadik a Válassza a változást koalíció – Nagykikindai Egyesült Ellenzék – Mirko Šoć listája, negyedik  A harcot választom! Nagykikindát választom!, míg ötödik a Nagykikinda az erőszak ellen listája.

Szabadkán is öt listára szavazhatunk, az első itt is Aleksandar Vučić – Szabadka holnap, a második a Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint, a harmadik helyet az Igazságos Szabadkáért! – Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége – Az Igazság és Megbékélés Pártja – Tomislav Žigmanov foglalja el. Negyedik helyen Nela Tonković áll a Szabadka az erőszak ellen – Szabadkát választom koalícióval, míg az ötödik helyen A kulturális Szabadkáért lista áll.

Tonković: Az öt szabadkai lista közül négy a hatalmi pártoké

Törökbecsén is öt lista indul, első a Törökbecse holnap (Aleksandar Vučić), második a Vajdasági Magyar Szövetség, harmadik az Egyesült ellenzéki lista a Törökbecsét választom az erőszak ellen, negyedik a Változást kívánsz? Csak karikázd be! –Vajdaságiak, míg ötödik az Aleksandar Vulin – Szocialista Mozgalom– SZM – Ivica Milankov lista.

Zomborban az első szám alatt a Zombor holnap lista karikázható, második helyen a Vajdasági Magyar Szövetség, harmadik helyen az Igazságos Zomborért! negyedik helyen a Vajdasági Front– Állj az őrületnek! lista, míg ötödik helyen az Erőszakmentes Zombort választom lista áll.

Zentán is öt lista került végleges leadásra, itt első szám alatt Dr.Pásztor Bálint és a Vajdasági Magyar Szövetség áll, második szám alatt Aleksandar Vučić – Zenta holnap listája áll, harmadik helyen az Együtt a jobb Zentáért!, negyedik helyen a Zenta többet érdemel! míg ötödik helyen a Magyar Polgári Szövetség áll.

A hatalom civakodása és nemtörődömsége gátolja Zenta község fejlődését | SZMSZ (Szabad Magyar Szó)

Hosszúra sikeredett a lista Újvidéken

Újvidéken összesen 14 lista került leadásra, első helyen itt is Aleksandar Vučić – Újvidék holnap áll, második helyen a Vajdasági Magyar Szövetség, harmadik helyen az Orosz párt, negyedik helyen az Igazság, ötödik helyen pedig az Egészen másik mese lista foglal helyet. Hatodik helyen a Jó dolgokért támogasd Garit, hetedik helyen az Újvidék Vajdaság fővárosa, nyolcadik helyen a Kreni-promeni listája található. Kilencedik helyen a Szeretem Újvidéket, tizedik helyen a Szlovák Demokrata Liga, tizenegyedik helyen az Egyesülve a szabad Újvidékért, tizenkettedik helyen a Légy hős!, tizenharmadik helyen az Apa, ezt érted teszem, míg utolsó, tizennegyedik helyen a Saša Radulović – Elég Volt – Megoldás a változásra lista áll.