Liszt Ferenc repülőtér többségi tulajdonának visszavásárlásával olyan vagyontárgyat szereztünk vissza, amelyből csak egy van, és az ilyet sosem szabad odaadni másnak, azt mindig meg kell tartani – hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor kiemelte: háborús időkben eleve jobb, ha az ország egyetlen komolyan vehető nemzetközi reptere közvetlen magyar irányítás alatt van. „Ez majdnem monopólium, tehát ebből nincsen több” – mutatott rá.
Hozzátette: a reptér magyar állami tulajdonba kerülésével minden magyar állampolgár vagyona nőtt.
Tervei szerint a reptér értékét gyorsan növelni fogják, ennek érdekében a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjét, a francia Vincit is bevették. Van még tervünk, hogy később majd katariakat is bevonunk, de a többséget mindenképp meg akarjuk őrizni – közölte a miniszterelnök.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Több mint egyéves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án írták alá a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését – jelentette be az Nemzetgazdasági Minisztérium. Az is kiderült, hogy a vételár 3,1 milliárd euró volt, és ezen felül a korábbi tulajdonosok 1,44 milliárd eurós hiteltartozását is átvállalták.

