Feloszlatta a nemzetgyűlést, és június végére parlamenti választásokat írt ki a francia államfő. Emmanuel Macron azt követően jelentette be ezt, hogy az első becslések arra utalnak, az európai parlamenti választáson jelentős előnyre tett szert a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés. Az exit pollok alapján Marine Le Pen pártja 31,5 százalékos eredménnyel szerezhette meg az első helyet, Macron pártja, pontosabban a Valérie Hayer vezette Reneszánsz-lista 15,2 százalékos érhetett el, míg a Szocialista Párt 14 százalékkal a harmadik helyre futhat be.

Macron az Elysée-palotából közvetített beszédében kiemelte: az eredmény nem az Európa-párti erőknek kedvez, és ez nem csak Franciaországra igaz, a szélsőjobboldali erők az egész kontinensen előretörnek.

Nem tehetünk úgy, mintha semmi nem történt volna – hangsúlyozta az államfő –, aki ezzel indokolva jelentette be a parlament feloszlatásáról szóló rendelet aláírását és a választások kiírását.