Megnyílt a sétaerdei medence Szabadkán, a látogatókat változatlan jegyárak mellett, a hét minden napján várják. A napijegy 250 dinár, gyerekeknek 150 dinár, öt éven aluliak pedig nem fizetnek belépőt. A havi bérlet ára háromezer dinár, míg a nyugdíjas kártyát használók a rekreációs idősávokban ingyenesen használhatják a medencét.

A nyári szezonban az uszoda hétfőnként 12:00-18:00, keddtől péntekig pedig reggel 6:00 és 7:30, valamint 11:00 és 18:00 óra között várja a látogatókat. Hétvégén 06:00 és 7:30, valamint 11:00 és 19:00 között lesz nyitva a strand.

„A Közegészségügyi Intézet szakemberei heti rendszerességgel ellenőrzik a víz minőségét. Felszólítjuk a fürdőzőket a felelősségteljes magatartásra, a zuhanyozók és lábmosók rendszeres használatára” – áll a Stadion közvállalat közleményében.

„Minden készen áll a fürdőzők számára. A medence tele van friss vízzel, a jelenlegi hőmérséklete 25,5 fok körül alakul. Amint szabad szemmel is látható, a víz kristálytiszta, és ami a legfontosabb, bakteriológiailag megfelelő” – magyarázza Tamara Dimitrioski, a komplexum igazgatója.

Idén lesz 50 éves az olimpiai medence, a vízellátórendszer megérett a cserére.

„A vízvezeték korrodálódott, cserére szorul. A munkálatok még idén elkezdődnek, és jövőre fejeződnek be. A beruházás értéke 11,5 millió dinár, melyhez a város költségvetéséből idén ötmillió dinárt biztosítanak, míg a fennmaradó összeget a jövő évi költségvetésből fedezik” – közölte Góli Csilla, a városi tanács illetékese.

A Stadion közvállalat idén egyébként 228,5 millió dináros költségvetéssel rendelkezik, a források több mint 80 százalékát a város költségvetéséből biztosítják.

Megnyílt a sétaerdei medence (Fotó: Subotica.com)