A Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok rendezéséről szóló megállapodás teljes egészében érvényes és kötelező érvényű mindkét fél számára, beleértve a megállapodás negyedik cikkelyét is, amely kimondja, hogy Szerbia nem akadályozhatja Koszovó semmiféle nemzetközi szervezetben való tagságát, így Szerbia Koszovó ellenes lobbija egyértelműen megsérti a megállapodást – jelentette ki Peter Stano, az Európai Unió szóvivője a Szabad Európa Rádióban.

Mint mondta, Szerbia azzal, hogy aktívan részt vesz Koszovó nemzetközi szervezetekben való tagságának megakadályozásában, megsérti a Koszovóval kötött normalizációs útról szóló megállapodást, melyet 2023. márciusában fogadott el mindkét fél Ohridban.

Emlékeztetőül, Koszovó végül azért nem lett tagja az ENSZ-nek, mert nem teljesítette az Európa Tanács azon feltételét, miszerint meg kell alakítania a Szerb Községek Közösségét.

Stano megerősítette, hogy Brüsszel álláspontja ebben a kérdésben nem változott, az elvárások mindkét féllel szemben változatlanok.

Peter Stano (Fotó: Beta)