A Klubrádióban Bolgár Györgynek adott interjút Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke, ahol többek között arról is beszélt, hogy jelenleg a Fidesz lejtőn van, ami csúszós tud lenni, s jobb időben leugrani róla – fogalmazott Magyar Péter annak kapcsán, hogy ő a miniszterelnök helyében előrehozott választást írna ki. A Tisza Párt alelnöke a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy ők akkor is meg fogják nyerni a választást, ha idén lesz, de akkor is, ha 2026-ban. Az interjú 39. percénél viszont a levélszavazatokról esik szó, ebben a részben Magyar Péter konkrétan Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének üzent:

“A másik a levélszavazat. Eleve 12 vagy 11 ezer érvénytelen szavazat volt, ami extrém sok. És nem arra gondolok, hogy valaki ott beixelgette vagy eleve tönkretette, hanem eleve olyan bonyolulttá teszik direkt a kitöltési útmutatót, hogy csak kik tudják kitölteni szinte? A vajdasági magyarok. És miért? Nem azért mert a vajdasági magyarok jobbak ebben, hanem a VMSZ, ami a Fidesz testvérpártja és sok milliárd forintból él, különböző támogatásokat kap és Pásztor Bálint az új elnök, az örökös a párt élén – ők segítenek. És valószínűleg előre kitöltik, aláírják vagy alá nem írják, de megmutatják és szervezetten gyűjtik a szavazatokat és szedik össze. És ha látjuk, hogy ez az eredmény úgy jött össze, hogy a Vajdaságból 40 ezer szavazat jött, ami nem túl nagy eredmény, mondom is innen, üzenem Pásztor Bálintnak: sokkal több szokott lenni. Valószínűleg ott is árad a Tisza, csak még nem tudtuk úgy elérni ezeket az embereket. Rengetek visszajelzést kapunk Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, hogy velünk vannak és támogatnak minket és mindenben számíthatunk rájuk… Nem az lesz a szavazati arányuk a külhoni magyaroknak, mint ami szokott lenni, egyáltalán nem ez lesz. “

Az interjú az alábbi linken elérhető, a levélszavazatos részt a 39-ik perctől hallhatják:

https://www.klubradio.hu/…/orban-helyeben-kiirnam-az…