Az Oxfordi Egyetem Reuters Intézetének jelentése szerint egyre többen fordulnak el a hírektől, mert azokat „lehangolónak, könyörtelennek és unalmasnak” tartják. A tanulmány arra jutott, hogy világszerte 10-ből közel négy ember (39 százalék) mondta azt, hogy aktívan kerüli a híreket. 2017-ben ez az arány még 29 százalék volt. Ezt az eredményt 97 943 felnőtt szolgáltatta, összesen 47 országból, miközben Európában EP-választást tartottak, írja a 444.hu.

A jelentés szerint rekordmagas szinten van a hírkerülés, ehhez pedig hozzájárulhatott az orosz-ukrán háború és a közel-keleti helyzet is. Az Egyesült Államokban eközben nőtt a hírek iránti érdeklődés, de a tanulmány szerint az általános tendencia továbbra is az, hogy egyre kevesebben olvasnak híreket.

A jelentés vezető szerzője, Nic Newman szerint azok, akik szándékosan szelektálnak és inkább kerülik a híreket, gyakran azért döntenek így, mert „tehetetlennek” érzik magukat, amiért „nincs befolyásuk a világban zajló dolgokra”. „Úgy érzik, hogy a sok hír túlterheli és összezavarja, a politika pedig fárasztja őket” – mondta Newman, aki szerint ez jellemzőbb a fiatalokra és a nőkre.

A hírekbe vetett bizalom viszont stagnál, és 40 százalékos, de összességében még mindig 4 százalékkal alacsonyabb, mint a járvány csúcspontján.

Az sem túl meglepő eredmény, hogy a hagyományos hírforrások, mint a tévé vagy a nyomtatott sajtó népszerűsége jelentősen csökkent az elmúlt évtizedben, és sokan – főként a fiatalok – inkább a neten, azon belül is a közösségi médián belül tájékozódnak. A YouTube és a WhatsApp sokak számára továbbra is fontos hírforrás, de egyre népszerűbb a TikTok is, ami már megelőzte a Twittert, új nevén az X-et. (BBC)