Hatalmas meglepetésre Ausztria nyerte meg a D csoportot a Németországban zajló Európa-bajnokságon, miután az utolsó fordulóban 3:2-re legyőzte Hollandiát, a csoport másik mérkőzésén pedig a franciák csak 1:1-es döntetlent játszottak a lengyelekkel. A csoport második helyén a franciák jutottak a nyolcaddöntőbe, a hollandok pedig csoportharmadikként lesznek ott a tizenhat között.

A franciák sorozatban alakították ki a helyzeteket, de Łukasz Skorupski remekül védett, azonban Mbappé tizenegyesét nem tudta hárítani, így az 56. percben Deschamps kiválasztottjai megszerezték a vezetést. A 79. percben a VAR-szoba jelezte a játékvezetőnek, hogy nézzen vissza egy esetet a francia tizenhatosban, aminek lengyel tizenegyes lett az eredménye. Lewandowski elsőre kihagyta a büntetőt, de mivel Maignan, a francia kapus a lövés előtt elmozdult a vonalról, így a Barcelona csatára ismételhetett, és akkor már nem hibázott.

A másik mérkőzésen Ausztria a hatodik percben Malen öngóljával szerezte meg a vezetést. A második játékrész elején Gakpo egyenlített, de az 59. percben már megint az osztrákoknál volt az előny, ugyanis Schmid is feliratkozott a góllövőlistára. Hollandia a 75. percben Depay révén másodszor is egyenlített, azonban öt perccel később harmadszor is előnyhöz jutott Ausztria, ezúttal Sabitzer volt eredményes.

MeccsGy.Dönt.V.Gólk.Pont
Ausztria32016:46
Franciao.31202:15
Hollandia31114:44
Lengyelo.30123:61