A szerb labdarúgó-válogatott gólnélküli döntetlent játszott Dániával a Németországban zajló Európa-bajnokság C csoportjában, így két ponttal a kvartett negyedik helyén végzett, és kiesett. Sokat elmond a szerb válogatott játékáról, hogy az első, kaput eltaláló lövést a 90+3. percben jegyezték fel a statisztikusok…

Az első félidőben a szerb válogatott teljesen veszélytelen volt az ellenfél kapujára, míg a dánok többször is helyzetbe kerültek, de vagy elpuskázták a lehetőséget, vagy Rajković védett.

(AP Photo/Antonio Calanni)

A játék képe a második félidőben sem változott, azzal, hogy az 54. percben egy pillanatra úgy tűnt, Szerbia megszerezte a vezetést, azonban Luka Jović hiába lőtt a kapuba, a partjelző emelte a zászlaját, és a VAR-szoba is megerősítette a döntését. A második játékrészben Dragan Stojković a pályára küldte Dušan Tadićot, a már említett Jovićot, valamint Dušan Vlahovićot is, így valamelyest sikerült javítani a labdabirtkoláson és a helyzetek kialakításán is, de sokat elmond, hogy Szerbia a 81. percben lőtt másodszor kapura, igaz, akkor Aleksandar Mitrović lövése nem sokkal ment mellé. A 90+3. percben volt szerb részről az első kaput eltaláló lövés, amikor a csereként beállt Sergej Milinković-Savić a bal alsót nézte ki, de Kasper Schmeichel kapus bravúrral védett.

(AP Photo/Matthias Schrader)

A csoport másik mérkőzésén, a Szlovénia-Anglia mérkőzésen nem esett gólt, így az angolok szerezték meg a kvartett első helyét, és az is biztos, hogy Dánia és Szlovénia is továbbjutott.

MeccsGy.Dönt.V.Gólk.Pont
Anglia31202:15
Dánia30302:23
Szlovénia30302:23
Szerbia30211:22

A két döntetlen azt jelenti, hogy a magyar válogatott a csoportharmadikok versenyében jelenleg a negyedik, továbbjutó helyen áll, azonban a cseh válogatott eredményétől függ, hogy megőrzi-e ezt a helyezését. A csehek szerdán este kilenc órakor Törökországgal játszanak, és ha győznek, akkor megelőzik a törököket, akiknek viszont jobb a gólkülönbségük a magyaroknál, ebben az esetben Marco Rossiék kénytelenek lesznek elbúcsúzni a nyolcaddöntőbe jutástól.