Amint arról írtunk, Szlovénia, Horvátország, illetve Bosznia felől megérkezett fölénk az a zivatarzóna, ami Vajdaságban, illetve Szerbia egyes területein is káoszt okozott.

Három szupercellás vihar sújtott le az éjjel, mára vörös riasztást adtak ki

Miloš Milenković, a tűzoltóság parancsnoka a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az éjszaka során, egészen ma reggelig a tűzoltóknak 28 beavatkozásuk volt csak a főváros területén – 93 tűzoltó 33 kocsival vonult ki a vihar sújtotta helyszínekre.

A legtöbb esetben, 15 alkalommal kidőlt fák miatt intézkedtek a katasztrófavédők, hat alkalommal pedig villámcsapás okozta tüzet kellett oltaniuk.

Az ítéletidő Dél-Bácskában, Szerémségben, a Duna-menti körzetben, valamint Mačva és Smederevo térségében sújtott le.

A viharzóna elsőként Batrovcit, Šidet és Palánkát érte el, majd Újvidéken áthaladva Belgrád felé vonult. Az ítéletidő Pancsován és Alibunáron is nagy károkat okozott.

Zimonyban fákat döntött ki a viharos szél és villámcsapás miatt több épület is kigyulladt.

A tüzeket szerencsére sikerült mindenütt rövid időn belül eloltani, így senki sem sérült meg.

A hétfő éjszaka keletkezett anyagi kár azonban tetemes.

Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullott le, négyzetméterenként 20-40 milliméter, de voltak helyek, ahol 80 milliméter is lezúdult.

Az ítéletidő következményeiről készült fotókért és videókért kattintson az alábbi linkekre:

www.instagram.com

www.instagram.com

www.instagram.com

www.instagram.com

www.instagram.com

www.instagram.com