Az eddigi havi 299 dinár helyett, amit a villanyszámlán keresztül illetékként fizettünk a Szerbiai Rádió és Televízió, illetve a Vajdasági RTV javára, a jövőben 349 dinárt kell majd fizetni, áll abban a törvénymódosítási javaslatban, amit a szerb kormány július negyedikén fogadott el.

– Figyelembe véve a közmédiumok ügyvitel-költségeinek megnövekedését, amit a makrogazdasági változások és a világgazdaság helyzete idézett elő, továbbá azt a tényt, hogy a polgárok havi 299 dinárt fizetnek havonta, valamint, hogy az illeték összege 2020 óta nem változott, azt javasoljuk, hogy annak összege 349 dinárra növekedjen, ami nominálisan ötven dinárral lesz több havonta – olvasható a módosítási javaslat indoklásában.

A szerb sajtó arról egyelőre nem írt, hogy az árváltozás mikortól esedékes.