Natan Albahari, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG) tisztségviselője szerint a szerb halatom lemondott Szerbia európai uniós tagságáról, és ez leginkább a demokrácia és a jogállamiság hanyatlásában, illetve az európai kül- és biztonságpolitikával való össze nem hangolódásban mutatkozik meg.

A Danas napilapnak adott interjújában Albahari úgy fogalmazott, hogy Szerbia „továbbra is az autoriter hatalom rabságában van”, miközben a többi balkáni ország halad előre az európai úton.

– Ezt már az Európai Parlament határozatai és az Európai Bizottság jelentései is többször megerősítették, valamint a tagországok többségének képviselői, akiknek támogatására szükség van ahhoz, hogy Szerbia előrelépést érhessen el a csatlakozási folyamatban – mondta a PSG politikusa.

Albahari Szerbiát csak egy hatalomváltás tudná visszafordítani az őszinte európai útra, és ez biztosíthatja a polgárok jobb jövőjét.

Natan Albahari (Fotó: N1)