Rövid és súlyos betegség után elhunyt Radisav Rade Brajović, aki korábban hosszú éveken át volt a Večernje novosti napilap fő és felelős szerkesztője, közölte a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS).

– Rade Brajović bizonyára a Večernje novosti egyik legfelismerhetőbb tollú újságírója volt. Olyan kiváltságokban volt része, hogy a nagyvilágból hozhatott haza nagy riportokat, tudósításokat és interjúkat. Olyan világpolitikusokkal is készített interjút, mint Indira Gandhi, vagy Norodom Sihanouk. A lap állandó brit, indiai és kínai tudósítója volt – idézett az UNS abból a méltatásból, amit a tavaly Brajovićnak életműdíjat adományozó zsűri fogalmazott meg.

Az újságíró szervezet hozzátette, Brajović egész életét a nyomtatott lapoknak szentelte, amelyeket akkor sem hagyott, amikor rokkant nyugdíjba kellett vonulnia.

Irodalommal is foglalkozott, de valamennyi könyvében előbukkant az újságírás.

Pályája során Brajović leghosszabb ideig a Večernje novosti főszerkesztőjeként dolgozott, és a lapnak nyugdíjas évei alatt is aktívan írt.

Emellett a Borba lapnak is munkatársa volt 1962 és 1966 között, majd a Večernje novostiban először korrektorként, később munkatársként, majd több rovat szerkesztőjeként, és külföldi tudósítóként is dolgozott. A lap történetében ő volt a leghosszabb ideig tisztségben lévő főszerkesztő, 1987 novemberétől egészen 1998 novemberéig.

Radisav Rade Brajović 1938. november 23-án született Montenegróban.

Egyetemi hallgatóként a Student egyetemista újság munkatársa volt, a Delo folyóiratban pedig irodalmi kritikákat publikált.

Több lap alapítása és könyvkiadási tevékenység elindítása is fűződik a nevéhez, ő volt a Novosti kft. médiavállalat alapítója és vezérigazgatója.

Munkásságát számos szakmai elismeréssel díjazták.