A születendő gyermekek utáni támogatások a miniszter reményei szerint október elseje után emelkednek majd, erről beszélt Milica Đurđević Stamenkovski népesedési és családügyi miniszter a Prva Televízióban.

A gyermekes családok anyagi támogatásáról szóló törvény módosításáról szólva a miniszterasszony azt mondta, az első gyermek után 500.000 dinár, a második után pedig 600.000 dinár jár majd, majd hozzátette, hogy a törvény körülbelül október elsejével lép majd hatályba.

Szavai szerint bízik abban, hogy minden képviselő támogatja majd a módosításokat, mert azok fontosak minden szülő számára.

„Szerettük volna növelni a harmadik és negyedik gyermek után járó szülői pótlékot is. A harmadik gyermek után több mint 2 millió dinár jár majd, a negyedik után pedig több mint 3 millió dinár”, jelentette be Đurđević Stamenkovski.

Hozzátette, amint az új törvény életbe lép, a Balkánon Szerbiában lesz a legmagasabb a támogatás a születendő gyermekek után.