Az idősek bántalmazása elleni világnapot 2006 óta, Szerbiában 2007 óta ünneplik. 2011 óta ez a dátum hivatalosan is szerepel az ENSZ naptárában.

A múlt hónap közepén a Szerbiai Gerontológiai Társaság tanácskozást tartott azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az idősek védelmének és támogatásának kritikus szükségességére. A kutatások szerint az éltes korúak 11%-a állítja, hogy túlélt valamilyen gazdasági erőszakot, ezalatt pedig pénz, kártya és vagyon elvételét értik. Az idősek elhagyása, az egészségügyi és egyéb problémák figyelmen kívül hagyása is az erőszak egyik formája – mondta Nataša Todorović, a Szerbiai Vöröskereszt szakértője, a Szerbiai Gerontológiai Társaság elnöke. – Takács Magda írása teljes terjedelmében nyomtatásban olvasható a Családi Kör 2024. július 11-ei számában.

A lap további témáiról bővebben a kép alatt:

„Közölnöm kellett: az anyukád rákos”
A rák ma már olyan, mint valami fertőző kór: szinte nincs is olyan olvasó, akinek ne lenne családtagja, de legalább ismerőse, aki küzdött vagy éppen küzd valamilyen rosszindulatú, daganatos betegséggel. A Batut Közegészségügyi Intézet átfogó statisztikai kutatása és felmérése arról tanúskodik, hogy Észak-Bácskában és Észak-Bánátban van a legtöbb rákos beteg. Egyre több a fiatal is köztük, de továbbra is nagyon kevesen vannak azok, akik rendszeresen, megelőzésképp eljárnak vizsgálatokra. – Tómó Margaréta riportja

Kávé Koštunicával, szilveszterezés Đinđićtyel
A többségnek is készen kell állnia arra, hogy elfogadja: a kisebbség tartósan jelen lesz abban az országban, amely nemzetállamként az ő nevét viseli – Gróf Azúr Isten kalandozásai a bánáti rónaságban – Szabó Palócz Attila cikke

Már huszonhat éves a lokálpatrióta Csantavéri Újság
Csantavéren talán nincs olyan ember, aki ne ismerné a tanító bácsit. Nikolić Anton, a csantavéri általános iskola nyugalmazott szerbtanára generációkat kísért végig az általános iskolai éveken, most azonban idejének nagy részét a Csantavéri Újságnak szenteli. – Seregély Orsolya riportja

Itt a nyár, táborozni jó!
A nyári szünet a gyerekek számára egy hosszú időszak, amely alatt lehetőségük van pihenni, feltöltődni és új élményeket szerezni. Az otthoni pihenés lehetőséget ad arra, hogy a család együtt töltse a közös szabadidőt, amelyből oly kevés jutott a tanév alatt… Közös tevékenységek, kirándulások és családi programok erősíthetik a családi kötelékeket, és feledhetetlen élményeket nyújthatnak. – Galgó Ferenci Andrea írása

Egy nagybőgő lesz – tortából!
A koronavírus-járvány ideje alatt gyógyszert és élelmet is szállított a Kriska cukrászda, s így a saját terméke is eljutott az emberekhez – Tőke János interjúja

Mirëdita – Fehér Rózsa vezércikke

Lapszemle

ARANYKOR: A lenyomat – Németh János kommentárja

KÜLFÖLD: Trolloknak áll a világ – Kocsányos Pálma kommentárja

TÁRCA: Mokány ember – Nagy Nándor jegyzete

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A geopolitika és a Kasszandra-hatás – Wilhelm József cikke

A LÉLEK EREJÉVEL: Végtelen méltóság – Harmath Károly OFM összeállítása

ASZTALIZENE: Üdvözlet Izlandról – Radics Viktória tárcája

IRODALOM: Mezei Attila: Jurij

NEM A GÓLYA HOZZA: Mit csináljon nyáron a gyerek?

EGÉSZSÉGÜNK: Egészséges-e a citromos víz?

ÉLETMÓD: Néha együnk is! – Farkas Marija írása

HOROGRA AKADVA: Hosszúra eresztve – Huzsvár József cikke

SPORT: Cucurella alkarja – Németh János sportkommentárja

KONYHA: Kovászos uborka

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon a Freepik fotója látható