Megalapozott gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a loznicai rendőrök elleni támadás terrorcselekmény – mondta Ivica Dačić belügyminiszter és hozzátette, hogy a cselekmény feltehetően a koszovói albánok műve, írja a 021.rs.

A támadó személyazonosságának megállapítása még folyamatban van, de a belügyminiszter elmondása szerint a rendőrség letartóztatta M.H. tutini lakost, aki a gyanú szerint egy tutini rendszámú autóval felvette a gyanúsítottat, majd Loznica irányába hajtott.

„Rendőreink észrevették az autót, és gyanús volt számukra, hogy mit keres egy tutini autó a bosznia-hercegovinai határ közelében. Az igazoltatás során a gyanúsított fegyvert rántott, és két rendőrre lőtt. Az egyik rendőr életét vesztette, a másik megsebesült, de viszonozta a tüzet, ám nem sikerült eltalálnia a támadót” – mondta a miniszter, és hozzátette, hogy a gyanúsított személy okmányait egyik határon sem regisztrálták, viszont mivel német személyi igazolványt találtak nála, ezért a szerb rendőrség felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal a személyazonosságának ellenőrzésére. Az említett okmány mellett egy, a koszovói ideiglenes intézmények által kiadott útlevelet is találtak a rendőrök, amely Hajrizi Artan (33) névre volt kiállítva.

Egy rendőr meghalt, egy megsebesült a loznicai támadásban

Dačić kiemelte, hogy még mindig vizsgálják, hogy a talált iratok a gyanúsítotthoz tartoznak-e, mert fennáll a gyanú, hogy testvére személyes iratait használta, akit a rendőrség egy Koszovóban szolgálatot teljesítő orosz katona meggyilkolása kapcsán ismer, és aki július 6-án megszökött a börtönből.

„Nem lehet véletlen, ez egy szervezett támadás. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség ezt az esetet terrorcselekménynek fogja tekinteni, amelyet olyan albán származású, koszovói emberek hajtottak végre, akik ezzel a rájuk bízott munkát teljesítették” – mondta a miniszter, és közölte, hogy mindenkit kihallgatnak és letartóztatnak, aki kapcsolatban állhat ezzel a támadással.

A gyilkos letartóztatott társától remél hasznos információkat a rendőrség

Dačić emlékeztetett arra, hogy bár a biztonsági szintet pirosról sárgára csökkentették, ez továbbra is magas éberséget és a legmagasabb szintű mobilitást jelenti. A hivatalos tájékoztatás szerint a gyanúsított felkutatásában a Belügyminisztérium 150 tagja vesz részt, köztük a csendőrség, a helikopteres egység, a különleges terrorelhárító egység, a határ- és bűnügyi rendőrség tagjai is.

A miniszter felszólította az állampolgárokat, hogy minden, az üggyel kapcsolatos információt jelentsenek a rendőrségen.

Ivica Dačić (Beta)