Pénteken írta alá Szerbia és az Európai Unió közötti stratégiai partnerségről szóló szándéknyilatkozatot a Szerbia Palotában Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter, az EU részéről pedig Maroš Ševčovič, az Európai Bizottság alelnöke. Olaf Scholz német kancellár kifejtette, hogy a lítium ugyanolyan fontos a jövőbeli mobilitás szempontjából,mint az olaj volt eddig.
A létfontosságú nyersanyagokról szóló csúcstalálkozón Scholz kijelentette, hogy az EU és Szerbia közötti, a fenntartható nyersanyagokról, akkumulátorgyártási láncokról és elektromos járművekről, valamint a stratégiai partnerségről szóló egyetértési megállapodás mai aláírása „fontos pillanat”.
-Ez a projekt új lehetőségeket teremt a termelési láncban, és munkahelyeket nem csak a bányászatban, hanem a feldolgozás más fázisaiban is – mondta Scholz, hozzátéve, hogy ez egy fordulópont a jövő számára.Kiemelte azt is, hogy a szerbiai lítiumbányászat során a környezetvédelmet kötelességüknek tekintik.
-Szükségünk van lítiumra, és meggyőződésem, hogy ez fontos a jövőbeli mobilitás szempontjából – mondta. A csúcstalálkozón részt vesz rajta kívül még Maroš Šefčovič, aki az EU nevében aláírja a memorandumot Szerbiával. Beszédében hangsúlyozta: meggyőződése, hogy ezzel a projekttel Szerbia előrehalad, és fontos célokat fog elérni.További cél – tette hozzá – a környezetvédelmi normák teljes átláthatósággal való tiszteletben tartása, valamint a helyi lakosság aggodalmaira való teljes átláthatósággal való reagálás.
Vučić: Nem lesz lítiumbányászat az emberi életek és a környezet védelme nélkül
Aleksandar Vučić szerb elnök ma azt mondta, hogy az emberi élet és a természet teljes védelme nélkül nem lesz lítiumbányászat Nyugat-Szerbiában. Mint mondta, tudja, hogy a szerb lakosság nem fogja ezt támogatni, de garanciát kapott az EU-tól, hogy a Jadar projektet minőségi szabványok mentén fogják végrehajtani. Vučić rámutatott: Scholz kancellár megígérte Németország támogatását, hogy Szerbiának hatalmas lítiumtermelési értéklánca lesz, ami milliárdos befektetéseket és hihetetlen fejlődést hoz majd az egész ország számára. Hozzátette, hogy a lítiumbányászat nagy reményt jelent Szerbia számára, és Szerbia nem fogja elszalasztani ezt a lehetőséget.
-Gyakran egyedül éreztem magam a nagy projektért vívott harcban. Láttam, ahogy mindenki kibúvót keresett, azt nézte, hogyan mentheti meg magát. Ugyanolyan kitartó voltam, mint amikor a legnehezebb intézkedéseket javasoltam Szerbiának, a bérek és nyugdíjak csökkentéséről, és ma mi vagyunk a legsikeresebbek a Balkánon. Amikor tenni kell valamit, és a jövőbe tekinteni, ennek megfelelően kell döntéseket hozni – mondta Vučić.