Az ellenzék nem akar párbeszédet a lítiumról, ez számomra napi szintű politikai küzdelem, a kormány pedig eközben érvekkel alátámasztva beszél a témáról – jelentette ki Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke.

Brnabić a Prva televíziónak elmondta, hogy Németország és Finnország a Szerbiában tervezett zárt lítiumbányánászatnál sokkal veszélyesebb, nyitott lítiumbányászatot terveznek végezni. Elmondta, hisz abban, hogy a lítiumbányászat biztonságos lehet, az ellenzék képviselőinek fenntartásait pedig valótlanságoknak és teljesen megalapozatlan érveknek tüntette fel.

– Az ellenzék egyetlen politikai érve a kormány ellen az lesz, hogy a kormány tagjai sátánisták – mondta a parlament elnöke.

Brnabić azzal vádolta az ellenzék képviselőit, hogy Szerbiát Európa és a világ perifériájára sodorták. Emellett azzal vádolta az ellenzéket, hogy míg most tiltakozásra szólítanak fel a lítiumbányászat miatt, addig 2008-ban ők voltak azok, akik a vízforrássok 90 százalékát külföldieknek adták el – írja a 021.rs.