Szerbia érdekében nem áll el a lítium-projekttől, még akkor sem, ha a kormány visszavonulót fúj, döntsön referendum az ő visszahívásáról az elnöki tisztségből – közölte csütörtökön este Aleksandar Vučić államfő, aki szerint az ellenzéket nem a lítium, hanem az ő személye zavarja igazából.

„Azt gondolják, mindenáron meg akarom tartani a hatalmat? Azért, hogy ne húzzák szét a népet és ne tegyék tönkre az idegenforgalmi idényt, ne vesztegessék az időt, 70-en, 75-en, 80-an nyújtsák be a kezdeményezést, én biztosítom a hiányzó aláírásokat, aztán írjuk ki a referendumot” – mondta.

Arra az újságírói észrevételre, hogy a törvény nem rendelkezik az elnökre vonatkozó népszavazásról, Vučić közölte: erre van lehetőség, ha megvan hozzá a képviselők kétharmados többsége. Hozzátette: megkéri majd Miloš Vučevićot, a Szerb Haladó Párt elnökét, hogy a párt parlamenti képviselői fogadják el az államfő visszahívására vonatkozó kezdeményezést.

Azt is hozzáfűzte: a visszahívásához elegendő lenne a referendumon résztvevők egyszerű többsége.