Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter közölte, hogy kedden emelték ki a német flotta első hajóját és a következő hónapok során 21 olyan hajóroncsot emelnek ki, amelyek már nyolcvan éve a Dunában vannak.

Vesić az Instagramon közölte, hogy az első német hadihajó roncsát – mely a dunai és Fekete-tengeri Kriegsmarine Flotta tagja volt – kedden Prahovónál emelték ki a Dunából.

– Az utána következő szakaszban még nyolcvan hajót emelünk ki – tudatta Vesić.

Emlékeztetett, hogy 1944-ben a német haderő mintegy 200 hajót süllyesztettek el, hogy megállítsák a szovjet folyami flotta dunai előretörését.

– Minden kiemelt hajóroncsot alapos ellenőrzésnek vetünk alá, hogy milyen robbanótöltetek maradhattak bennük. Ez tíz napig tart. Az első hajó képén is látszódik, hogy mennyi robbanóanyag maradt benne, és ez nyolc évtizedig a Dunában volt – írta a miniszter.

Hozzátette, a Vörös Hadsereg 1944 végén és 1945-ben már eltávolított bizonyos hajóroncsokat, hogy felszabadítsa a folyót a hajók számára.

A miniszter közölte, a nyilvánosság is láthatja majd ezeket a roncsokat, amelyek a Duna ezen szakaszán nyolcvan éven át nehezítették a hajóforgalmat.