Egy aucklandi, hajléktalanokat segítő jótékonysági szervezet véletlenül olyan cukorkákat osztott szét, amik nem édességek voltak, hanem cukorkás csomagolásba csavart metamfetamintömbök – írja a Guardian. Az Auckland City Mission egy magánszemélytől, adományként kapta a csomagot. Már 400 embert értesítettek, hogy megtalálják a szétosztogatott adománycsomagokat, amikbe került a cukrokból.

Egy darabban nagyjából 300-szor akkora metamfetaminmennyiséget találtak, mint amit egy átlagos drogfogyasztó használna. Ez a tesztek során derült ki, ahogy az is, hogy a mennyiség akár halálos is lehet. A tesztelést végző Új-zélandi Drogalapítvány szerint az egy teljesen hétköznapi csempésztechnika, hogy hétköznapi fogyasztási cikkeknek álcázzák az országba beérkező kábítószert, és valószínűleg még több adag ilyen cukorka is érkezett Új-Zélandra.

Az új-zélandi élelmiszerbankok csak lezárt, eredeti csomagolású cikkeket vesznek be, de mivel a cukorkák a malajziai Rinda ananászos cukorkák csomagolásában, lezárt, a boltokban is kapható zacskókban voltak, azt hitték, megfelelnek az elvárásoknak. A gyártó az új-zélandi hírekből értesült az esetről, amiről a szóvivőjük szerint semmit nem tudnak, és együttműködnek a hatóságokkal.

Mivel a cukorkának álcázott tömbök utcai ára akár 1000 új-zélandi dollár is lehet, a szakértők szerint nem direkt adományozták a segélyszervezetnek, és nem tartják valószínűnek, hogy egy hajléktalanokat célzó támadásról lenne szó. Ettől függetlenül a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A jótékonysági szervezet több korábbi kábítószerfüggőnek is segít, így kifejezetten nagy baj, hogy ilyen cukorkákat osztottak szét – ahogy az is, hogy nem tudják pontosan, hányat. Egy magánszemély jelezte nekik, hogy valami nincs rendben, miután az élelmiszerbankból kapott cukorkának fura íze volt. A szervezetnél azonnal megkóstolták az egyik, még megmaradt cukorkát, és azonnal értesítették a hatóságokat.

Nyolc család jelentette eddig, hogy kaptak a drogos cukorkákból, és legalább egy gyerek meg is kóstolta az egyiket. A Guardian szerint eddig senkit, aki kipróbálta, nem kellett kórházba szállítani, mert elvileg olyan borzalmas az íze, hogy mindenki azonnal kiköpte. Az ABC szerint viszont hárman kórházba kerültek, de egy gyors kezelés után mindhármukat kiengedték – írja a telex.hu.