A mezőgazdasági termelők munkáját szeretnék vele megkönnyíteni, és a munkaerőhiányt is orvosolni lehet a niši IT-innovátorok és a Műszaki Kar szakembereinek a közös találmányával, az Agar robottal, amely navigáció segítségével számos mezőgazdasági munkát el tud végezni. A világban ilyen robot már létezik, de az Agar az első olyan GPS-szel és mesterséges intelligenciával irányított hazai termék, amit elsősorban kis- és közepes gazdaságoknak szánnak.

A robot mozgása kamerákkal bárhonnan követhető. Az Agar tud szántani, ültetni, permezni, öntözni, sőt epret szedni is, a karját pedig akár több mint két méteres magasságig is meg lehet hosszabbítani.

A tervek szerint hamarosan megkezdődik a robot sorozatgyártása, és remélhetőleg 2-3 éven belül az ára is lemegy majd annyira, hogy többen is megvehessék. Most 100 ezer euróba kerül. Natalija Miljković automatizálási mérnök elmondása szerint az érdeklődés már most is nagy a robot iránt, különösen a szőlőtermesztők körében és azok a termelők között, akik egyetlen robottal többféle műveletet is  el tudnának végeztetni.